Kedd esti Loki siker

A TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának kedd esti összecsapásán csapatunk a DEAC együttese ellen örülhetett a győzelemnek, akikkel nem tartott egy órát a mérkőzés.
Ezen a mérkőzésen debütált együttesünkben, rögtön a kezdő hatosban a néhány nappal ezelőtt szerződtetett 22 esztendős argentin center, Nicolas Oldani.
Az első szettet viszonylag gyorsan lezártuk, és már az első vendég időkérésre tetemes előnybe kerültünk, 8:3. A játékrész ezen szakaszában Pesti Marcell szorgoskodott a pontszerzésben, valamint Szabó Vilmos ásznyitásai lendítették előre a gárdát. A folytatásban sem csökkent a tempónk, 12:7 után egymás után hét pont került a nevünk mellé, majd Kecskeméti Bálint labdája meghozta a tízpontnyi különbséget is, 17-7. A játszmát végül Aleksandar Ljaftov ászával fejeztük be, rendkívül magabiztosan.
A második felvonás az elsőhöz hasonlóan alakult, egészen 7:3-ig. Ezt követően magára talált a DEAC, zsinórban három pontot gyűjtöttek a hajdúságiak, majd feljöttek egy pontra, 8:7. Innentől két-háromegységnyi lett a differencia, és fokozatosan próbáltak az egyetemisták lépést tartani velünk. 17:16 volt az utolsó szoros állás, mert ezután már ráléptünk a gázra, és ez a részgyőzelem is bekerült a zsákba.
A harmadik etap eleje szoros volt, de 5:4-nél voltak legközelebb hozzánk Fodor Antal tanítványai. Ljaftov, Pesti, és Szabó nem teketóriáztak, szép lassan öt-hat pontos vezetést dolgoztak ki, és 15:10 után már látszott, hogy rövid időn belül bedarálhatjuk ellenfelünket. Így is történt, a végjátékban pedig Varga Péter két ászával, az első szett játék idejével egybevágó, 17 perc alatt véget vetettünk a találkozónak.
Legközelebb március 5-én, csütörtökön 20.00 órakor a Vegyész RC Kazincbarcika legénységével játszunk rangadót, idegenben.
MÁV Előre Foxconn – DEAC 3:0 (12, 19, 16)
Székesfehérvár, 99 néző
Vezette: Kiss Zoltán Attila, Kiss Norbert.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 11, Ambrus 4, Oldani 1, Pesti 13, Kecskeméti 5, Ljaftov 10. Csere: Takács M. (liberó), Bandi B. 1, Péter A. 1, Szávai 1, Varga P. 3. Vezetőedző: Omar Pelillo.
DEAC: Moret Vargas 3, Pavljuk 11, Óhidi 1, Elleh 6, Kiss I. 2, Tassev. Csere: Török, Kókai (liberók), Baranya, Bánhalmi 4, Toma 3. Vezetőedző: Fodor Antal.









