Utánpótlás

A MÁV Előre Akadémia 2024 nyarán megújította utánpótlásrendszerét. Összesen hat (három fiú és három leány) csapatot emelnek ki az U15, az U17 és az U20 korcsoportból.

A leány és a fiú szakág vezetését a női, illetve a férfi csapat vezetőedzője vett át, így a három kiemelt korcsoportban Lukasz Przybylak és Omar Pelillo iránymutatásával folytatódik a képzés, hogy a feltörekvő tehetségek könnyebben integrálódjanak a felnőtt csapatokba.

Vacsi Evelin vezetésével elindult az UP! Mentorprogram, melynek keretein belül a MÁV Előre Akadémia a legtehetségesebb játékosait igyekszik segíteni a pályán és azon kívül. A programban résztvevő utánpótlás játékosok egyéni képzésekkel, Mellik Viktor erőnléti edzővel, Borsi Andrea sportpszichológussal és a felnőtt csapatokból választott mentorokkal (Király-Tálas Zsuzsanna, Pallag Ágnes, Linda Andreson, Redjo Koci, Takács Milán, Tomanóczi Bálint) folytathatják útjukat a professzionális sportkarrier felé. 

A klub kapui a székesfehérvári reménységek mellett továbbra is nyitva állnak a más régiókból érkező tehetségek előtt. Nekik kollégiumi ellátást biztosítanak, valamint ha szeretnék, a MÁV Előre Akadémia és a Székesfehérvári SzC Bugát Pál Technikum megállapodásának köszönhetően csatlakozhatnak a szakgimnázium sportosztályához. 

Szakmai stáb

Vacsi Evelin 
mentorprogram vezető
Tálosné Rozsinszky Rita
szakosztályvezető
Vacsi Evelin 
mentorprogram vezető
Alekszandar Milivojevics
U20 fiú vezetőedző
Vacsi Evelin 
mentorprogram vezető
Mellik Viktor
erőnléti edző
Vacsi Evelin 
mentorprogram vezető
Borsi Andrea
sportpszichológus

Hírek

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]

Utánpótlás döntők 2026 - Egy győzelem, és egy vereség

Mindkét I. osztályban szereplő U17-es csapatunk az Országos Döntőben egy győzelem után vereséggel folytatta útját a csoportküzdelmek során. Szalayné Sebők […]

Fontos mérkőzések várnak rájuk - Utánpótlás döntők beharangozó

Újabb mérföldkőhöz érkezett klubunk utánpótlása, péntektől az U17-es lányok, és az U17-es fiúk az Országos Döntőben kezdik meg menetelésüket a […]

Gyermeknapon jártunk

Klubunk a Talentum Református Általános Iskolában népszerűsítette a röplabdát gyermeknapi program keretén belül. Az eseményen Kocsis Luca, Diczkó Zsuzsa, valamint Schöffer […]

Hátország - Közel volt a dobogó - 05.30.-05.31.

A hétvégén U20-as I. osztályú fiú csapatunk a döntő keresztjátékában ugyan nyert, de az elődöntőben a Fino Kaposvár együttese jobbnak […]

Barátságos torna kicsiknek

Szombaton rendezte meg klubunk, immár második alkalommal a barátságos tornát az U13-as, az U12-es, és az U10-es korosztályoknak. Közel 130 […]

Kiválasztók, felmérések

Klubunk rendszeresen megtartja az utánpótlás kiválasztóit, így a jövő évi U18-as csapatnál mindez Gelencsér Balázs vezetőedző irányításával történt. Az U16-os […]

Hátország - Bronzérmesek lettek - 05.23.-05.24.

A 3. helyen végzett a Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság Leány U20 II. osztályának döntőjében csapatunk, amely előbb ugyan legyőzte […]
crossmenuchevron-down