Hátország - Kijutott az örömből és a bánatból is - 04.18-19.

Az utánpótlás pontvadászatokban sem volt megállás a mögöttünk hagyott hétvégén. Teljesen megegyező mérleggel zártak együtteseink minden pályára lépő korosztályban, hiszen egy győzelem mellett egy vereség került a nevük mellé a jegyzőkönyvekbe. Szinte minden gárda a vesztes mérkőzése után újítani tudott, és a második összecsapáson már bezsebelte a győzelmet.
Az U17-es fiú Kék csapat bár még hátra van egy forduló, de döntőbe került. Az U17-es I. osztályú lányoknak is nagy esélyük van erre, rájuk szintén vár még egy játéknap.
SZOMBAT
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály középszakasz
Kunhegyes
Szegedi RSE – MÁV Előre Kék 1:3 (-19, 21, -21, -18)
Vezette: Nagy Lajos Zoltán, Bibók Ferenc.
Szegedi RSE: Dávid, Draskóczy, Révész, Lele M., Gyémánt, Meskula. Csere: Szőke (liberó), Lele Z. Vezetőedző: Berkes Zoltán.
MÁV Előre Kék: Kassai, Birtha, Tamási, Állánd, Kiss D., Andonov. Csere: Barkaszi, Borók (liberók), Ottó, Székely, Fehér, Kovács M. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.
MÁV Előre Kék – Kunhegyes Egységes Sportegyesület 3:2 (18, -24, -23, 24, 11)
Vezette: Bibók Ferenc, Nagy Lajos Zoltán.
MÁV Előre Kék: Kassai, Birtha, Tamási, Állánd, Kiss D., Andonov. Csere: Barkaszi, Borók (liberók), Ottó, Székely. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.
Kunhegyes Egységes Sportegyesület: Lovász M., Lakatos, Fekete, Kerék, Varga A., Maróti. Csere: Varga Á. (liberó), Polyák, Rudenko. Vezetőedző: Lovász Bence.
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 II. osztály NYUGAT középszakasz
Székesfehérvár
MÁV Előre Fehér – DKLSN 0:3 (-23, -20, -17)
Vezette: Veress Magdolna Ildikó, Őri Attila.
MÁV Előre Fehér: Varga N., Szalczgruber, Halász, Láng, Szabó L., Szilágyi. Csere: Takács Z. (liberó), Kajsza, Horváth Z. Vezetőedző: Neukum Gábor.
DKLSN: Szamosközi, Somlói, Rebe, Stefanek, Herr Z., Nagy B. Csere: Kulcsár, Kovács Z. (liberók), Károlyi-Németh. Vezetőedző: Batári Zsombor.
PTE-PEAC - MÁV Előre Fehér 3:1 (20, -21, 14, 19)
Vezette: Veress Magdolna Ildikó, Őri Attila.
PTE-PEAC: Réger, Somogyi, Urbán, Németh G., Nizzoli, Kleics. Csere: Kollár, Tamaskó (liberók), Szabó F., Szabó B. Vezetőedző: Kecskés Bence.
MÁV Előre Fehér: Varga N., Szalczgruber, Halász, Láng, Horváth Z. Szabó L. Csere: Takács Z. (liberó), Kajsza, Szilágyi, Varga L. Vezetőedző: Neukum Gábor.
Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság / Leány U13 I. osztály középszakasz
Kaposvár
UTE U13 Lila – MÁV Előre Kék 3:0 (22, 11, 22)
Vezette: Éri Gergely
UTE U13 Lila: Tompa, Kelemen, Kesztyűs, Nagy-Major. Csere: Stefik, Nagy-Alberti, Gyulai, Marosi. Vezetőedző: Selmeczi Zsuzsanna.
MÁV Előre Kék: Borsi, Horváth T., Muhadri, Horváth V. Csere: Nagy H., Barkaszi, Rozmán, Szilágyi, Ócsai, Janicska, Szávai. Vezetőedző: Duduka Ingrid.
MÁV Előre Kék – KASI Sárga 3:1 (-21, 25, 23, 20)
Vezette: Éri Gergely.
MÁV Előre Kék: Borsi, Horváth T., Muhadri, Horváth V. Csere: Nagy H., Barkaszi, Rozmán, Szilágyi, Ócsai, Janicska. Vezetőedző: Duduka Ingrid.
KASI Sárga: Várszegi, Gáspár, Gulyás, Varga A. Csere: Babos, Varga Z., Torma, Zarka, László. Vezetőedző: Kertész Gabriella Ilona.
- Az Országos Döntőbe jutott csapatunk. A májusi, utolsó forduló eredményeitől függetlenül is ott leszünk június közepén a hat csapatos fináléban. Tavaly a harmadosztályban még nem gondoltuk, hogy ezt ki fogjuk mondani. Heti három edzéssel, többségében nem magas játékosokkal is fel tudtuk venni a versenyt az élen állókkal. Néha saját magunkat vertük meg, hol mellettünk, hol az ellenfelünk oldalán állt a szerencse, viszont több alkalommal is lehetetlen helyzetekből tudtunk felállni és megfordítani az aktuális meccset. Tegnap Kaposváron, a KASI elleni győzelemmel sikerült bebiztosítani a döntőn való részvételünket. Hullámvölgyekkel teli mérkőzést játszottunk. Feszült és érzelmekkel teli délután volt. Mérhetetlenül büszke vagyok a lányokra! Úgy gondolom, hogy mi ezzel az úttal és ezzel az eredménnyel már nyertünk. – értékelt Duduka Ingrid.
VASÁRNAP
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 I. osztály középszakasz
Balatonfüred
Szent Benedek RA – MÁV Előre Kék 0:3 (-19, -13, -13)
Vezette: Sipos Zoltán, Veress Magdolna Ildikó.
Szent Benedek RA: Szender, Samu, Balogh R., Nánási, Kovács B., Ishaku. Csere: Kristóf, Barna (liberók), Puspán E., Németh E., Gál A., Horváth L. Vezetőedző: Puspán Balázs.
MÁV Előre Kék: Milivojevic, Egerszegi, Somogyi Nikolett, Pribusz, Szabó J., Miklovich. Csere: Kovács B. (liberó), Varga G., Somogyi Nóra, Rézman. Vezetőedző: Vladan Aleksic.
MÁV Előre Kék – BRSE-Fehér 1:3 (18, -17, -17, -23)
Vezette: Veress Magdolna Ildikó, Sipos Zoltán.
MÁV Előre Kék: Milivojevic, Egerszegi, Somogyi Nikolett, Pribusz, Szabó J., Miklovich. Csere: Kovács B., Sziráki (liberó), Varga G., Rézman. Vezetőedző: Vladan Aleksic.
BRSE-Fehér: Gradinariu, Kocsondi, Nagy N., Ilonka-Kalla, Faragó, Matvon. Csere: Balczer (liberó), Fekete, Gábor. Vezetőedző: Csányi Roland.
Dunszt Ferenc U13 Országos Mini Bajnokság / Fiú U13 II. osztály NYUGAT középszakasz
Biatorbágy
MAFC-NLG – MÁV Előre 3:0 (22, 21, 17)
Vezette: Udvari Anita.
MAFC-NLG: Viczán, Szabó B., Biró, Kassai. Csere: Somodi, Szanyi, Horváth-Emery, Gellért, Molnár-Szabó. Vezetőedző: Doór Miklós.
MÁV Előre: Simon B., Borók, Szilágyi, Gubi. Csere: Szanku, Varga M., Andrássy, Radics, Héninger, Király, Szögi-Tatár. Vezetőedző: Nagy Róbert.
MÁV Előre – TFSE-Biatorbágy 3:2 (-19, 19, -23, 19, 13)
Vezette: Udvari Anita.
MÁV Előre: Simon B., Borók, Szilágyi, Gubi. Csere: Szanku, Varga M., Andrássy, Radics, Héninger, Király, Szögi-Tatár. Vezetőedző: Nagy Róbert.
TFSE-Biatorbágy: Harangozó, Varga Z., Zsámboki, Dudás. Csere: Rotzik, Povazsán, Szoboszlai, Juhász Á. Vezetőedző: Marozs László Zsolt.









