Gyászolunk

2015. február. 21.
horvath karoly

Mély fájdalommal búcsúzunk Horváth Károlytól, az Alba Line Röplabda Klub alapítójától és támogatójától. Karcsi nem „csak” Támogató, alapító, és a székesfehérvári röplabdasport segítője volt, hanem minden helyi röplabdás BARÁTJA is.

Együtt volt velünk mérkőzéseken, mikor vesztettünk, és velünk volt, amikor veretlenül megnyertük az NB II-es felnőtt férfi bajnokságot, s feljutottunk az NB I-be. Végig szurkolta a döntőt Dorogon. Végig izgulta a Magyar Kupa szerepléseinket, amikor a Dunaferr SE ellen sikerült egy szettet elvenni, és még sorolhatnám a sok együtt átélt nagy csatákat, melyek után hetekig ez volt a sztori, mindenkinek újságolta és mérhetetlenül boldog volt. Függetlenül a meccs eredményétől és a csapat tabellán elfoglalt helyétől.

Amikor beállt közénk játszani, büszkék voltunk, hogy olyan elnökünk van, aki ténylegesen szereti űzni e remek sportágat. Számos olyan közösségi programra is velünk tartott, ahol nem csupán röplabdáról volt szó, hanem baráti beszélgetésekről, emberi kapcsolatokról. 

Az utánpótlás csapatainkra mindig nagyon büszke volt: „ez a legfontosabb, ezt sose hagyjuk abba!” figyelmeztetett folyamatosan.

Karcsi! Sosem feledem szavaid, amit állandóan mondtál, mikor az irodádban ültünk és beszélgettünk: „Nem az a fontos, hogy mit tud, hanem, hogy milyen ember.”

Isten Veled drága Barátunk!

Nagy Róbert elnökhelyettes, Kodolányi FRKE

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]
crossmenuchevron-down