Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

2025. október. 27.

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét.

MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE          3:0 (13, 16, 9)


Székesfehérvár, 152 néző
Vezette: Mezőffy Zsolt Tibor, Kósa Dániel.
MÁV Előre Foxconn: Varga P. 25, Kecskeméti 12, Eke 4, Péter A. 10, Szávai 5, Bandi 2. Csere: Szentesi (liberó). Vezetőedző: Omar Pelillo.

DKSE: Németh Z. 3, Papp T., Juhász B. 1, Vadász 6, Takács M. 1, Kiss J. 1. Csere: Kaiser (liberó), Rostás 5, Lampert. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A találkozó elején egyáltalán nem voltak megilletődve a vendégek, és 8:8-ig fej-fej melltet haladtak a csapatok. Ezt követően rálépett a gázra csapatunk, és szép lassan érvényesítette tudását. 15:10 után már nem volt kérdéses a játszma kimenetele, 7 pontot hoztunk zsinórban, és biztosan nyertük a szettet Varga Péter vezérletével.
A második etap némileg nehezen indult, 2:3 után azonban sebességet váltottunk, és nem engedélyeztük ellenfelünknek, hogy közelebb férkőzzön hozzánk. Négy pontot belül (15:11) nem is tudtak kerülni, majd folyamatosan tartottuk velük a távolságot, és ezt a játszmát is hoztuk.

A harmadik, és, mint később kiderült, a záró játékrészt ennek szellemében kezdtük, és szinte csak a mi táblánkat kellett forgatni. 11:1 után is végig kontroll alatt tartotta csapatunk a mérkőzést, és egyáltalán nem véletlen, hogy csupán 9 pontot szerzett a látogató.

A fiúk leközelebb, október 30-án, csütörtökön, helyi idő szerint 19 órakor a Las Palmas Guagas otthonában lépnek pályára a Bajnokok Ligája visszavágóján.

Káldor András

TOVÁBBI FÉNYKÉPEK A FACEBOOK OLDALUNKON ELÉRHETŐEK

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]
crossmenuchevron-down