Zsúfolásig megtelt az iskola tornaterme

2025. szeptember. 26.

Az István Király Iskolában jártunk

 

Már 11. alkalommal került megrendezése szeptember 26-án az Európai Diáksport Napja (ESSD) az Európai Sporthét alatt. Pénteken egyúttal a Magyar Diáksport Napja is ünnepelték a diákok, és a sportolók. Az idei ESSD az iskolák és helyi partnerségeik, különösen az iskolák és a sportklubok közötti együttműködések fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet. A megfelelő szakmai tudás és tapasztalat biztosításával minkét fél számára előnyös együttműködések alakíthatók ki, ennek remek példáját bizonyította az István Király Általános Iskolában a MÁV Előre Extraligás női csapata, amely Kaszap Tamás vezetőedző, az utánpótlás szakmai igazgatója, valamint Fodor Gábor az iskola testnevelő tanára, egyesületünk utánpótlásedzője irányítása mellett bemutató órát tartott.

Zsúfolásig megtelt az iskola tornaterme, szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni annyi volt az érdeklődő nebuló. Nem véletlenül választotta klubunk az intézményt, hiszen nagy hangsúlyt kap itt az egészség megőrzése, fejlesztése, a gyermekeknek a sport szeretetére történő nevelése. A résztvevők közül többen utánpótlásunkban röplabdáznak, és szakavatott mozdulatokkal végezték a gyakorlatokat játékosainkkal együtt.

- Köszönjük a lehetőséget, hogy egyáltalán eljöhettünk, és azt is köszönjük, hogy ennyien itt voltak. Nagyon jó volt látni, hogy ennyire érdekli a gyerekeket a röplabda, látszott rajtuk, hogy rengeteget jelentett számukra a lányok jelenléte. Mi is mindig a jövő nemzedékét keressük, ezért is népszerűsítjük a sportágat. A lányok szintén nagyon pozitívan álltak hozzá! Kicsit ez a kiruccanás megszakította a felkészülés egyhangúságát, hiszen most nehéz periódusban vannak a lányok, sokat edzünk, nagy a terhelés. Tényleg jól jött, mert pont egy szabadnap után vagyunk, frissebbek is voltunk, mint általában. Jólesett, egy kicsit tudtunk nevetni, játszani a gyerekekkel. – fogalmazott Kaszap Tamás a közel egyórás foglalkozást követően.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]
crossmenuchevron-down