3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Utánpótlás körkép (03.07-08.)

2020. március. 10.

Aranyérmet nyertek mini gyerekeink vasárnap, pályára léptek a 11 év alattiak és az U17-es, illetve U19-es korosztály alakulatai is a hétvégén.

Egy győzelem mellett két vereséget ért el a MÁV Előre Röplabda Akadémia a dr. Tarnawa Ferdinánd U19 Férfi Országos Ifjúsági Bajnokság dunaújvárosi tornáján, szombaton.

MÁV Előre RA - DSE Röplabda Akadémia 0:3 (-15, -16, -19)

MÁV Előre RA - Dág KSE 2:3 (-25, 24, 20, -24, -5)

Szolnoki Sportcentrum - MÁV Előre RA 1:3 (-21, 25, -23, -24)

A csapat tagjai: Nagy, Arató, Szentesi, Lukács, Szávai, Tóth K., Hortobágyi, Kerék, Pataki, Székely, Tóth G., Balogh, Tepszis. Vezetőedző: Gazsi Péter

Gazsi Péter: "Ezt a játékot és hozzáállást mindig lehet vállalni, gratulálok a fiúknak!"

Szintén szombaton a Kajsza Andrea vezette kezdő lányok az országos szupermini bajnokságban, a Tóvárosi iskolában játszottak. Két fehérvári csapat, összesen tizenhat mérkőzésen lépett pályára. Ebben a korosztályban még nem számolják az eredményt.

Vasárnap a Torma Ágnes U19 Női Országos Ifjúsági Bajnokságban háromból két összecsapását győzelemmel zárta a MÁV. Nagy Róbert tanítványai Gödöllőn vendégeskedtek, ahol a helyi szurkolók egy-egy szál virággal kedveskedtek a mieinknek, nőnap alkalmából.

MÁV Előre RA - RÖAK Kaposvár 3:0 (27, 23, 19)

MTK Budapest - MÁV Előre RA 1:3 (-23, -9, 15, -23)

MÁV Előre RA - Gödöllői RC 1:3 (-22, -24, 11, -16)

A csapat tagjai: Budai, Szilágyi, Szentmihályi, Kovács, Berkó, Kiss, Szabó, Borostyán. Vezetőedző: Nagy Róbert

A Buzek László U17 Férfi Országos Serdülő Bajnokság soros versenyét a fehérvári Felsővárosi iskolában rendezték. A házigazda csapat egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a napot.

Pénzügyőr SE - MÁV Előre RA 3:0 (23, 22, 19)

Dág KSE - MÁV Előre RA 0:3 (-20, -14, -13)

A csapat tagjai: Nagy, Szentesi, Lukács, Szávai, Tóth K., Hortobágyi, Pataki, Székely, Tóth G., Németh, Tepszis. Vezetőedző: Gazsi Péter

A hétvégét aranyéremmel zárta akadémiánk, ugyanis az Őryné Merő Nóra nevével fémjelzett U13 Lány Országos Mini Bajnokság II. osztályának 6., fehérvári rendezésű tornáját megnyerte Horváth Virág együttese. Az István király Általános Iskolában megtartott eseményen két vasutas csapat indult, az egyes számú 2:1-re nyert a Szombathelyi SI B ellen, a fináléban.

A csapat tagjai: Somogyi, Kollár, Kovács B., Varga, Kovács V., Tompa, Papp, Rézman, Ali, Marcinka P., Marcinka L. Vezetőedző: Horváth Virág

Kiemelkedő játékos: Marcinka Petra

Horváth Virág: " Koncentrált, összeszedett játékkal és kiváló nyitásokkal sikerült első helyen végeznünk a hatodik fordulóban."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down