Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

2025. május. 4.

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet szereztek. A torna nemcsak eredményességben, de felkészülés szempontjából is kulcsfontosságú állomása volt az idényüknek.

„Merész céllal érkeztünk” – nyilatkozta Leo Sindice

Leo Sindice a torna után így értékelte a lányok teljesítményét:

„Nagyon világos – sőt, talán merész – céllal érkeztünk erre a versenyre: be akartunk kerülni a döntőbe Európa egyik leghagyományosabb és legerősebb nemzeti bajnokságában, az osztrák bajnokságban. Ez egy olyan torna, amelyet az erős mezőny és a fantasztikus hangulat tesz különlegessé.”

„A célunkat részben elértük: hat meccset játszottunk, ami rengeteg értékes játékidőt és tapasztalatot jelentett. Jelenleg az a fő célunk, hogy a csapat hozzászokjon a versenyhelyzetekhez, különböző kihívásokhoz, a nyomáshoz, és minden tornával fejlődjön.”

Négy győzelemmel és két vereséggel zártuk a hétvégét – a két vereséget a döntőbe jutó csapatoktól szenvedtük el. Egy ilyen színvonalas mezőnyben, ahol világklasszis játékosok is megfordultak, a harmadik hely teljesen megérdemelt. A lányok folyamatos fejlődést mutatnak, és már most remek eredményeket hoznak, pedig még csak rövid ideje dolgozunk együtt.”

Kun Stefi: „Kezdjük letenni a névjegyünket mindenhol”

Kun Stefánia saját szavaival is megerősítette az edzői értékelést, ugyanakkor személyesebb, élményközpontú szemszögből:

„Sziaa! Nagyon örülünk, hogy megkaptuk a szabadkártyát az osztrák bajnokság első fordulójára. Fantasztikus helyen voltunk, a Fertő-tónál, szuper volt a szervezés és tele volt kedves emberekkel, akik szurkoltak nekünk.”

Ez a torna a felkészülésünkhöz tett hozzá és egyfajta felmérés is volt, hogy most hol is tartunk. Hat meccset játszottunk, szóval az elsődleges cél, hogy minél több meccs legyen a lábunkban, teljesült. Csak a döntős csapatoktól kaptunk ki, és nagyon örülünk, hogy bejutottunk a legjobb négy közé, és megszereztük a bronzérmet.”

Sokat jelent nekünk, hogy dobogóra állhattunk – kezdjük letenni a névjegyünket mindenhol. Ez a verseny ráhangolt minket a következő hetekre: kedden indulunk Cerviába, majd onnan egyenesen Madridba utazunk.”

Következő állomás: Olaszország és Spanyolország

A csapatnak nincs sok ideje pihenni: a következő kihívások már a küszöbön állnak. Kedden útnak indulnak az olaszországi Future Tournament-re, majd onnan Madridba, ahol a Nations Cup keretében a magyar válogatott színeiben lépnek pályára.

A Villám–Kun páros és Leo Sindice edző eddigi útja alapján úgy tűnik, egy összeszokott, ambiciózus és látványosan fejlődő csapat formálódik – a bronzérem pedig csak a kezdet.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down