Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

2025. május. 7.

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az Extraliga döntőjében.

A MÁV Előre Foxconn játékosai előtt Magyar Kupa győzelmüket követően újabb elképesztő mérföldkő áll, ugyanis hétfői újabb győztes meccsük után egyetlen lépésre kerültek a végső diadaltól az Extraliga bajnokságban.

A bajnoki döntő első mérkőzését Székesfehérváron vívták a fiúk, ahol határozott játékkal gyönyörű, 3-1-es győzelmet arattak a Fino Kaposvár ellen. Ezt követően Kaposváron folytatódott a párharc, ahol elképesztő kitartásuknak és csapatmunkájuknak köszönhetően sportolóink 2-0-ról képesek voltak arra, hogy megfordítsák az állást és végül egy látványos, 2-3-as győzelemmel zárták a találkozót. Ezzel pedig egyetlen nyertes meccsre kerültek attól, hogy hivatalosan is kiérdemeljék a 2024/25-ös Extraliga bajnokság legjobb csapatának címét.

A potenciálisan mindent eldöntő mérkőzésre hazai pályán, a Videoton Oktatási Központban kerül majd sor május 10-én, ahol bízunk benne, hogy minél többen csatlakoztok majd hozzánk és közösen segítünk a fiúknak elfoglalni a dobogó legfelső fokát!

JEGYEKÉRT KATT IDE!


MENETREND

A mérkőzés időpontja: 2025. május 10., 19:45 óra

A mérkőzés helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 101. - Videoton Oktatási Központ

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down