3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Újpesten kapott ki négy szettben a MÁV

2022. november. 12.

3-1-es vereséget szenvedett a MÁV Előre SC-ST Solar az UTE otthonában, a női röplabda Extraliga 3. fordulójában. Nagy Fanni csapata az első szettet még megnyerte, utána viszont fordított a lila-fehér gárda.

Jól kezdett a MÁV a fővárosban, hiszen magabiztos fölényt kialakítva, végig vezetve nyert 25-19-re az első játékrészben. 0-1

A második elején 2-1-re ment a fehérvári alakulat, utána viszont vagy vezetett az UTE, vagy döntetlen volt az állás. Ennek ellenére a szoros csata és az izgalom nem maradt el: 17-11-re is vezetett a házigazda, de felállt a MÁV és 18-18-nál egál volt az eredmény. A hajrában az újpestiek akarata érvényesült jobban és 25-23-ra nyertek. 1-1

A harmadik felvonást 5-1-es előnnyel nyitották Vajda Beátáék, 10-8-nál viszont már a hazaiak álltak jobban. Ezután ismét fordított a MÁV, majd az UTE visszavette a vezetést. 20-15 után nem tudott újra egyenlíteni a Loki és 25-19-re alulmaradt. 2-1

A negyedik játszma elején beragadtak Kovács Evelinék, ellenben a lila-fehérek nem és 9-1-es szériával nyitottak. 12-9-nél egész közel került ellenfeléhez a MÁV, de érdemi változást nem tudott elérni. Az UTE végig vezetve, ismét 25-19-re nyert és 3-1-es győzelmet aratott a bajnoki mérkőzésen.

Női röplabda Extraliga alapszakasz, 3. forduló
UTE - MÁV Előre SC-ST Solar 3-1 (-19, 23, 19, 19)
Újpest, 120 néző. Vezette: Szabó Zs., Kiss Z.
UTE: Kilyénfalvi 9, Hiruela 20, Ambrosio 12, Boskó 1, Tarin 16, Manninger 14. Csere: Baksa (liberó), Németh, Goodwin 1, Sziládi. Vezetőedző: Horváth András.
MÁV: Gilfillan 13, Karnitskaya 13, Tóth 9, Csabai 1, Dolotova 1, Vajda 18. Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Kiss, Alishanova 1, Szabó 5. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni: „Sajnálom, hogy nem sikerült ma legalább még egy szettet nyernünk, mert úgy érzem, ebben a meccsben több lehetett volna.”

(Fotó: Vollár Judit)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down