3064
2026.02.07.
19:00
Jegyek
3064
2026.02.08.
16:00
Jegyek

Újabb négyes döntőben a fiúk!

2026. január. 16.

A MEVZA Kupa alapszakaszának 3. körében két összecsapás várt Zágrábban férfi csapatunkra, a tét pedig a sorozat négyes döntőjébe jutás volt. Bár az első meccs szoros vereséget hozott a MOK Mursa Osijekkel szemben, a folytatásban már nekünk állt a jelző, és a HAOK Mladost Zagreb együttesét legyőzve teljesítették a fiúk célt.

Az első napon a MOK Mursa Osijek elleni összecsapáson mutatkozott be csapatunkban a közelmúltban szerződtetett északmacedón válogatott Aleksandar Ljaftov, aki nyomban a kezdő hatosban kapott helyet. Az első játszma során szinte végig előnyben voltunk, egészen 21:20-ig, a végjáték a horvát legénységé lett.

A második szettben is vezetett a gárda, ám 14:13 után a zsinórban öt pontot szereztek az eszékiek, és ez meghatározónak bizonyult.

A harmadik etapban jobbára fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 16-17 után három labdamenet nyertünk, és fordítani tudtunk.

A negyedik szettet koncentrálva, minden különösebb nehézség nélkül tudtuk hozni, lényegében végig vezetve.

Az ötödik szettben bár 11-9-nél még úgy tűnt a mienk lehet végső szó, de utána már csupán egy labdamenet végén örülhettünk, de így is egy pont lett a jutalmunk.

MOK Mursa Osijek – MÁV Előre Foxconn 3:2 (23, 21, -22, -16, 12)
Vezette: Bernard Valentar, Sanja Miklosic (szlovénok).
Mursa Osijek: Jakovac, Sunjo, Andric, Bogdanovic, Jankovic, Bakonji. Csere: Busak (liberó), Stojkovic, Buzdugan, Skugor, Grgic. Vezetőedző: Sinisa Gavrancic.
MÁV Előre Foxconn: Ljaftov, Eke, Pesti, Zvicer, Luna Slaibe, Szabó V. Csere: Takács M., Szentesi (liberók), Varga P., Bandi, Ambrus, Kecskeméti, Péter A. Vezetőedző: Omar Pelillo.

A forduló záró mérkőzése első szettjében az elejétől a végéig vezetett a zágrábi csapat, több alkalommal is tetemes előnyt kovácsolva. Majd a folytatás már lényegesen szorosabb küzdelmet hozott, bár de 11:11-et követően már nem engedtük ki a kezünkből a részgyőzelmet, melyet végül magabiztos játékkal rétünk el.

A harmadik játszmában jobbára a horvátok voltak nyeregben, dacára annak, hogy 22:20-nál közelebb férkőztünk hozzájuk, ám végül négy pontot vertek ránk, és nyerték a szettet.

A negyedik etap elején nem szabadultak a egymástól a felek, ám 7:7-nél megrázta magát csapatunk, zsinórban három pontot szerzett, és ez némi megnyugvást adott. Próbálkozott a szépítéssel ugyan a Mladost, de tartottuk a távolságot, és a végén már csak a különbség nagysága volt kérdéses, kiharcolva ezzel az ötödik játszmát, amely az első pillanattól kezdve kiélezett, hatalmas csatát hozott. Itt 9:9 után ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést, és gyűjtöttünk két ponttal többet a végére ellenfelünknél.

HAOK Mladost Zagreb – MÁV Előre Foxconn 2:3 (20, -18, 21, -16, -12)
Vezette: Sanja Miklosic, Bernard Valentar, (szlovénok).
HAOK Mladost Zagreb: Zeljkovic, Peric, Marelic, Repek, Jakopec, Zhukouski. Csere: Lui (liberó). Vezetőedző: Toni Kovacevic.
MÁV Előre Foxconn: Zvicer, Eke, Pesti, Ljaftov, Luna Slaibe, Szabó V. Csere:  Takács M. (liberó), Varga P., Bandi, Ambrus, Péter A., Kecskeméti. Vezetőedző: Omar Pelillo.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Emelt fővel búcsúztunk

A női Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján csapatunk a Fatum Nyíregyháza otthonában az első mérkőzésen szerzett hátrányát ugyan kiegyenlítette, ám az […]

Hosszú utazást követő gyors győzelem

A TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának 18. fordulójában csapatunk 62 perc alatt győzte le miskolci otthonában a MEAFC-Peka Bau […]

Hátország - Nem aprózták el a fiúk

A hétvégén a mini korosztály vitte a prímet az országos bajnokságokban. A lányoknál egyaránt akadt az ellenfél távollétében megnyert párharc, […]

A vártnál nehezebben

A TippmixPro Női Extraliga alapszakaszának 17. fordulójában két megnyert szett után kis híján meglepte csapatunkat a Vasas SC gárdája, ám […]
crossmenuchevron-down