Újabb magyar bajnok csatlakozik hozzánk

2022. június. 27.

Felnőtt magyar bajnok, egyben utánpótlás-válogatott feladóval bővült a MÁV Előre SC-Foxconn kerete. A mindössze 19 esztendős Szabó Vilmos a fővárosi Pénzügyőrtől igazolt Székesfehérvárra.

Szabó Vilmos friss bajnoki címmel a háta mögött érkezik a királyok városába. A feladó huszonnégy mérkőzésen lépett pályára a Pénzügyőr végső győzelmét hozó 2021/2022-es Extraliga-idényben, hozzájárulva az aranyérem ismételt megszerzéséhez. Emellett a nemzetközi Challenge Kupában, a Magyar Kupában, az NB II.-ben és az U21-es pontvadászatban is szerepelt, elősegítve a szakmai előrelépést. A korosztályos magyar válogatottakban is folyamatosan számításba veszik Szabót: a jelenleg U22-es kerettag korábban az U19-es, az U18-as és az U17-es nemzeti együttes szerelését is magára húzhatta.

Szabó Vilmos

„Szegeden kezdtem röplabdázni, de már fiatalon átigazoltam Kecskemétre, ahol először feladóként, majd később ütőként játszottam. A 2018/2019-es szezonban felkerültem a Kecskemét felnőtt csapatába, ahol átlóként számítottak rám. A következő évben én már biztos voltam benne, hogy feladó szeretnék lenni, de Kecskeméten megvolt a két feladó, és akkor kapóra jött a Pénzügyőr ajánlata, így ott folytattam tovább, ahol megkaptam az esélyt arra, hogy ezen a poszton szerepelhessek. Nagyon sokat tanultam Jókay Zotyától és a csapattól, hálás vagyok a Pénzügyőrnek, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. A legutóbbi idény után úgy éreztem, hogy szükségem van környezetváltozásra, mert kicsit beleültem itt a mindennapokba. A Székesfehérvár ajánlata tetszett, hiszen azon felül, hogy kifogástalan környezetet biztosítanak a sporthoz, a szakmai részét is tudják biztosítani a fejlődésnek. Az egyéni céljaim a következő évre egyértelműen a fejlődés, a mozgásom finomítása, és az, hogy a csapat egy biztos pontként tudjon rám számítani. Csapat szinten a cél egyértelműen a minél jobb helyezés az alapszakaszban, hogy utána a play-off-ban legyen esélyünk a négybe jutni.”

Szabó Vilmos a terem mellett homokon is nagyon aktív. Évek óta szerepel a hazai és nemzetközi strandröplabda versenyeken, nem is eredménytelenül: 2021-ben az U20-as Európa-bajnokságon 4., a magyar bajnokságon 2. lett. Szabó idén is túl van már három tornán, közülük a csepeli magyar bajnoki mesterversenyen bronzérmet szerzett.

Köszöntünk a MÁV Előrénél, Vilmos, és sok sikert kívánunk!

(Fotók: Szabó Vilmos)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Eke Péter és Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre Foxconnál: a játékosokat az elmúlt szezonról és céljaikról kérdeztük

A MÁV Előre Foxconn két kulcsjátékosa, Eke Péter és Szabó Vilmos a 2025/26-os szezonban is a csapat kötelékében marad. A […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]
crossmenuchevron-down