Történelmi év: a MÁV Előre Foxconn Magyar Kupa-győztes és Magyar bajnok lett!

2025. május. 10.

A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata történelmi csúcsra ért: először nyerte meg a Magyar Kupát, majd a ma esti győzelemel 2024/25-ös Extraliga szezon utolsó mérkőzésén Magyarország bajnokává koronázták. A döntőben a hosszú éveken át domináns Fino Kaposvár ellen három mérkőzésből hármat megnyerve szereztük meg a bajnoki címet – ez példátlan teljesítmény, amely egy korszak lezárását és egy új éra kezdetét jelenti a hazai röplabdában.

„Módszeresen építkeztünk – évről évre jobbak lettünk. A második évünktől kezdve már folyamatosan a döntőben küzdöttünk a bajnoki címért, és most végre sikerült: egy mezőnyből kiemelkedő csapat ellen, hét meccsből hat alkalommal diadalmaskodtunk. Nagyon boldog vagyok, hogy elértük ezt az óriási eredményt, amiről kezdetben csak álmodtunk – de hittünk is benne.” – mondta Dr. Tálos Péter, a klub elnöke.

A siker mögött rendkívül tudatos szakmai munka áll – ezt hangsúlyozta Tálosné Rozsinszky Rita, a klub szakmai vezetője, aki szerint a mostani győzelem nem csupán egy sporteredmény, hanem a magyar férfi röplabda történetének egyik legnagyobb áttörése:

„A csapat mindig a legszélesebb körű szakmai támogatást kapta. Fejlesztettük a stábot, egyre jobb edzőket hoztunk, és olyan feltételeket teremtettünk, amelyek lehetővé tették az egyéni és differenciált képzést – például külön edzéseket a feladóknak, centereknek. Ez ugrásszerűen javította a hatékonyságot. A játékosok kiválasztásánál a szakmai tudás mellett a személyiségekre is nagy hangsúlyt fektettünk – nemcsak jó játékosokat, hanem karakteres, szívvel-lélekkel küzdő embereket kerestünk. Úgy érezzük, ez most összeért.

A MÁV Előre Foxconn sikerei nemcsak egy klub, hanem egy egész város és közösség ünnepe is. A 2024/25-ös szezon minden szempontból történelmet írt – és kijelölte a jövő útját is.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down