Szokatlan helyszíneken, de újra pályán

2020. december. 3.

A MÁV Előre-BERICAP női és férfi együttese is "hazai" pályán szerepel az előttünk álló hétvégén. NB I-es alakulataink azonban a megszokottól eltérően más-más helyszínen lépnek pályára házigazdaként.

Szombaton 15 óra 30 perctől a Gelencsér Balázs által irányított férfi röplabdacsapat fogadja a MEAFC-Miskolcot az NB I Liga alapszakasz 5. fordulójában. A tabellán második és a 2020/2021-es szezonban még veretlen (6 mérkőzés/6 győzelem - a szerk.) MÁV Előre-BERICAP a hatodik helyen tanyázó és jóval szerényebb mérleggel (7 mérkőzés/1 győzelem/6 vereség - a szerk.) rendelkező miskolciakat látja vendégül. A helyszín azonban rendhagyónak is mondható, hiszen a székesfehérvári Jáky iskola tornacsarnoka helyett a szintén a városon belül található Videoton Oktatási Központban lépnek pályára Neukum Gáborék. A találkozó zárt kapus lesz, a Fehérvár Volley Facebook-oldalán azonban terveink szerint élőben közvetítjük a bajnoki párharcot.

Vasárnap 17 órától Farkas Mihály vezetőedző női csapata a Gödöllői RC-t fogadja az NB I Liga alapszakasz tizenegyedik játéknapján. A tabellán elfoglalt helyezések alapján mindenképpen rangadónak minősül az összecsapás, hiszen a vendégek elsők, a mieink másodikok. A mérleg mindkét gárda esetén 6 mérkőzés/5 győzelem/1 vereség, azonban a szerzett pontok tekintetében a gödöllőiek jobban állnak: tizenöt egységgel szemben a MÁV tizenhármat gyűjtött eddig. A helyszín ezúttal is szokatlan lesz, a két csapat a Velence-tavi Vízi Sportiskolában feszül egymásnak. Iva Durdanovic és társai zárt kapus bajnokit vívnak, de a férfiakéhoz hasonlóan ezt a párharcot is élő stream formájában nyomon követhetik szurkolóink a Fehérvár Volley Facebook-oldalán.

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Fotó: archív

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]
crossmenuchevron-down