Szerződést hosszabbított Omar Pelilloval a MÁV Előre SC

2024. július. 16.

A 2024/25-ös szezonban is Omar Pelillo irányítja majd a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatát. 

Az argentin szakember a tavalyi idényben az Extraliga egyenes kieséses szakasza előtt vette át férfi csapatunkat Adrian Pricop ideiglenes vezetőedzőtől. Vezetésével a MÁV Előre Foxconn vereség nélkül jutott el az első osztály döntőjéig, ahol végül ezüstérmet szerzett. 

A pozitív eredményeket követően a klub és Omar Pelillo között megszületett a megegyezés a folytatásról, így a következő szezonban is ő igyekszik majd sikerre vinni a csapatot, amely a hazai sorozatok mellett ismét megméretteti magát a CEV Challegne Kupában a nemzetközi porondon.

Nagyon boldog vagyok, hogy mindkét fél elégedett volt, így létre jöhetett a szerződéshosszabbítás. A nyár folyamán egy kompetitív csapat felkészítésén fogunk dolgozni, amely reményeink szerint minden sorozatban esélyesként léphet majd pályára

– nyilatkozta Omar Pelillo. 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down