3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Szerdán sorsdöntő Magyar Kupa mérkőzés várja a fiúkat Kaposváron

2025. január. 20.

Izgalmas pillanatok várnak a röplabda szerelmeseire a héten, január 22-én ugyanis eldől, hogy a MÁV Előre Foxconn bejut-e a Magyar Kupa elődöntőjébe. Az összecsapás helyszíne Kaposvár lesz, ahol csapatunknak a hazai pályán játszó FINO Kaposvár játékosaival kell majd szembenézniük.  

A párharc első mérkőzésére még decemberben került sor Székesfehérváron, ahol a fiúk 3-1-es győzelmet arattak. Ez az eredmény kedvező helyzetbe hozta csapatunkat, hiszen ennek köszönhetően a visszavágón elég lesz két szettet megnyernünk ahhoz, hogy biztosítsuk helyünket az elődöntőben. Azonban abban is biztosak lehetünk, hogy a Kaposvár sem fogja könnyen adni magát: céljuk az lesz, hogy 3-0-ra vagy 3-1-re felül kerekedjenek rajtunk, majd az aranyszettet is megnyerjék.

A mérkőzés minden pillanata kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a továbbjutásért vívott küzdelemben akár egyetlen labdamenet is sorsdöntő lehet. A Kaposvár hazai pályán pedig kétségtelenül erős ellenfél, a MÁV Előre eddigi teljesítménye azonban szintén bizakodásra ad okot. Játékosaink ugyanis már számos alkalommal bizonyították eltökéltségüket, tehetségüket és kiemelkedő csapatmunkájukat. Egy dolog tehát biztos: izgalmas összecsapás vár ránk, amely méltó lesz a Magyar Kupa rangjához.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down