3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Szavazzanak az év legjobb röplabdázóira!

2017. december. 5.
Gréti 696x389

A Magyar Röplabda Szövetség döntést hozott arról, hogy mely röplabdázók lettek az év legjobbjai a különböző kategóriákban. Tavaly fordult elő először, hogy az MRSZ a szurkolókat is megszavaztatta arról, hogy szerintük ki volt az esztendő röplabdázója.

A hölgyeknél Tálas Zsuzsannára, a MÁV Előre korábbi Extraliga 4. helyezett feladójára, Fésüs Irén edzőnk lányára is lehet szavazni.

 

A tavalyi szavazást Szakmáry Gréta nyerte, de akkor együtt lehetett szavazni a férfi és női játékosokra. Az elnökség döntésének értelmében idén is kikérik ez ügyben a szurkolók véleményét, de a tavalyi tapasztalatok alapján most már három kategóriában – legjobb női játékos, legjobb férfi játékos, legjobb csapat – is leadhatják voksaikat az MRSZ facebook oldalán.

A szavazás komolyságának megőrzése érdekében, hogy tényleg a legjobbakra lehessen csak szavazni, a szakma javaslatai alapján tartottunk egy előszűrést. A hölgyeknél így például a lányoknál csak olyanok kerültek be a választékba, akik részesei voltak a World Grand Prix-győzelemnek és ott voltak az Európa-bajnokságon is (ABC-rendben a jelöltek: Bleicher Réka, Dékány Bernadett, Dobi Edina, Liliom Rita, Nagy Eszter, Szakmáry Gréta, Szpin Renáta, Tálas Zsuzsanna, Török Kata, Villám Lilla).

A férfiaknál is a válogatott kerettagság volt a fő szempont, ez alól egyedül Bagics Balázs volt kivétel, aki azonban a Pénzügyőrrel megszerzett bajnoki és kupaezüst mellett idén ötödik strandröplabda bajnoki címét is megszerezte (Bagics Balázs, Dávid Zoltán, Gergye Roland, Keen Cameron, Németh Szabolcs, Pádár Krisztián).

A csapatoknál a női válogatott mellett azok a klubok kerülhettek be a kínálatba, akik a bajnokságban vagy a kupában legalább a döntőig jutottak, vagy mindkettőben érmet szereztek (Fatum Nyíregyháza, Fino Kaposvár, Linamar-BRSE, női válogatott, Pénzügyőr SE, Szolnoki RA, Vasas Óbuda).

A szavazás december 4-én, hétfőn indult, s mostanra már több százan leadták voksukat. A szavazást december 15-én, pénteken éjfélkor zárjuk. A győzteseknek a díjakat az MRSZ december 19-i évzáró gáláján adják át a szakmai díjakkal együtt.

Szavazni ITT lehet!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down