Segítünk a MAFC-nak befejezni a szezont

1970. január. 1.

Ahogy arról már lehetett hallani a közelmúltban, nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került a férfi röplabda Extraligában szereplő MAFC-BME. A MÁV Előre SC egy együttműködés keretében próbál segíteni a fővárosiaknak, amivel saját, fiatal röplabdázói fejlődését is szolgálja.

Anyagi problémák miatt a legutóbbi bajnoki találkozóján már nem tudott kiállni a MAFC-BME, amely az előző, 2021/2022-es kiírásban még bronzérmes volt a hazai élvonalban. A megoldáson dolgozva került fókuszba egy együttműködési megállapodás a MÁV Előre SC és a budapesti klub között, melynek értelmében székesfehérvári játékosokkal folytatja felnőtt bajnoki szereplését a MAFC. Így be tudja fejezni a szezont Nagy Péter vezetőedző alakulata, a MÁV tehetséges, fiatal, U20-as röplabdázói pedig jelentős fejlődési és rutinszerzési lehetőséghez jutnak.

„Megkeresett minket a patinás múltú MAFC vezetősége, hogy tudnánk-e segíteni nekik. Mint Székesfehérvár legrégebbi, az Extraligában egyedülálló módon női és férfi röplabdacsapatot is szerepeltető sportegyesülete úgy éreztük, segítenünk kell a lehetőségeinkhez mérten” - fogalmazott Kovács Krisztián, a MÁV Előre SC röplabdaszakosztályának vezetője. „Úgy gondolom, szerves része vagyunk a hazai röplabdás társadalomnak, ami egyben egy nagy család is. Fontos számunkra, hogy ha tudunk, másokon is segítsünk. Most tudunk, így megtesszük. A MAFC-BME a következő bajnoki találkozóján már ki tud állni, a nálunk Extaligában is bemutatkozott, illetve az U20-as csapatban pallérozódó fiatal tehetségekkel a keretében.” - folytatta Kovács Krisztián.

A MAFC-BME tíz fordulót követően utolsó előtti, hetedik helyen áll a férfi röplabda Extraligában. A gárda legközelebb pénteken, a FINO Kaposvárt fogadja Budapesten.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]

Búcsúzunk Fésüs Iréntől

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fésüs Irén, a MÁV Előre közösségének szeretett tagja, szeretett és nagyrabecsült edzőnk és mentorunk életének 67. […]
crossmenuchevron-down