3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Ötszettes győzelmet aratott férfi csapatunk az Extraligában

2024. január. 6.

Megszenvedett a sikerért a MAFC-BME ellen a MÁV Előre Foxconn csapata a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában szombaton. A fehérvári röpisek kétszer is hátrányba kerültek, a végén azonban döntő szettben hozták a kötelezőt hazai pályán.

Sohasem egyszerű az év végi pihenőt követően a legmagasabb hőfokon égni, ez pedig szombat délután a MÁV Előre Foxconn játékosain is meglátszott. Talán a fejek már félig a szerdai Kaposvár elleni kulcsfontosságú Magyar Kupa negyeddöntőben jártak, mindenesetre székesfehérvári VOK Sportcsarnokban rendezett bajnoki mérkőzésen igencsak döcögött Redjo Kociék játéka.

A MAFC már az összecsapás elején meglepte a hazaiakat, akiknél Ambrus Bence a Dág KSE ellen elszenvedett horrorsérülését követően ismét a kezdő hatosban kapott helyet. A budapestiek végig tartották a lépést vendéglátójukkal, a szett végén pedig még jobban bele tudtak erősíteni, ezzel behúzva az első felvonást.

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

A következő játszmában a MÁV Előre újfent tavalyi önmagát mutatva, az elsőtől az utolsó pontig vezetve egyenlített. Az egyértelmű fölény viszont nem törte meg a vendégeket, akik harcias játékkal vették fel a kesztyűt a harmadik, legkiélezettebb szettben. Egészen 24-24-ig ment az adok kapok, ekkor azonban ismét a MAFC tudott koncentráltabban játszani. A budapesti együttes lett az első csapat a szezon folyamán, amely két szettet is tudott nyerni Dávid Zoltán vezetőedző tanítványai ellen.

Az esetleges vereség szele megcsapta a kék-fehéreket, akik erre brutális meneteléssel válaszoltak. Először egy újabb sima szettben, nyolc pontos fölénnyel harcolták ki a döntő szettet, majd az ötödik játszmában is végig vezetve arattak győzelmet. 

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a MAFC-BME légiósa Luis Enrique Reyes volt, 32 ponttal. A MÁV Előréből Pesti Marcell 23, a csapatkapitány Redjo Koci 20 pontig jutott. 

Vissza kellett jönnünk a ritmusba. Ez a meccs erre volt jó. Úgy látszik, sok kihagyás volt, hogy december 21-én játszottuk a legutóbbi összecsapásunkat. Legközelebb egy ilyen időszakra be fogunk iktatni edzőmérkőzést, most viszont úgy voltunk vele, hogy játszottunk eleget a szezon első felében, és inkább az edzésekre koncentráltunk. Ebből a teljesítményből nem lehet következtetéseket levonni. Szerdán a Kaposvár elleni Magyar Kupa negyeddöntőn derül ki, milyen állapotban van a csapat

– nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést követően.

Az erőltetett menet itt nem ér véget. A MÁV Előre egy nap múlva, vasárnap újfent pályára lép a DKSE otthonában, majd jövőhét szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjében a bajnoki címvédő Kaposvárt látja vendégül.


MÁV Előre Foxconn – MAFC-BME 3-2 (21-25, 25-20, 24-26, 25-17, 15-12)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Ambrus, Koci, Tomanóczy, Pesti, Janke. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Eke, Boa, Fazekas, Szávai, Sebestyén, Dileo. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

MAFC-BME: Katona, Tamási, Benkő, Balogh, Reyes, Altunaga. Csere: Oláh (liberó), Sárik-Veress, Kocsondi Vezetőedző: Pápai Péter.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down