3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Óriási harcban MÁV-siker a Pénzügyőr ellen

2023. február. 18.

3-2-re legyőzte a MÁV Előre SC-Foxconn a Pénzügyőr SE-t a férfi röplabda Extraliga felsőházának 4. fordulójában. A hazai csapat kétszer is vezetett a találkozón, végül az ötödik játszmában dőlt el a bajnoki sorsa.

Meggyőző játékkal nyitott a házigazda, melynek nem találta ellenszerét a Pénzügyőr. A magabiztos röplabdázás mellé jelentős előny is párosult a 25-12-es hazai sikerrel zárult első szettben. 1-0

Nem így a második játszmában, melyben magára talált a címvédő. Ugyan a MÁV Előre közelebb állt a PSE-hez, mint utóbbi a fehérváriakhoz a nyitó etapban, a sikere így sem forgott veszélyben. 25-17-re nyert és egyenlitett Jókay Zoltán csapata. 1-1

A harmadik szettben nagy harc folyt a labdákért és így minden egyes pontért. Pesti Marcellék ezúttal is megmutatták, komoly szándékukban áll legyőzni a Pénzügyőrt és ennek megfelelően koncentrált játékkal, a hajrában sikerült ellépniük és 25-20-as győzelmet aratniuk. 2-1

A negyedik játszmában nem tudta lezárni a mérkőzést a MÁV Előre. A PSE kézben tartotta a szettet, irányított és 25-19-re nyert. 2-2

A rövidített játékrész elején egyik fél sem tudott ellógni a másiktól, 8-7-es térfélcserenél a PSE vezetett. 10-10 után viszont jött Pesti Marcell bombaerős ütése, majd Redjo Koci pontja, és 12-10-nél már a MÁV Előre állt nyerésre. 14-13-nál out-ot nyitottak a vendégek, a MÁV Előre pedig 15-13-ra megnyerte a szettet, 3-2-re pedig a mérkőzést.

Férfi Extraliga felsőház

MÁV Előre SC-Foxconn — Pénzügyőr SE 3-2 (12, -17, 19, 13)

Székesfehérvár, 123 néző. Vezette: Szabó, Árpás.

MÁV: Ambrus, Eke, Szabó, Pesti, Koci, Doda. Csere: Takács (liberó), Boa. Csere: Dávid Zoltán.

PSE: Magyar, Kovács, Kiss, Dávid, Tomanóczy, Rása. Csere: Feliciano (liberó), Tordai. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Dávid Zoltán: „Végre számított a hazai pálya. Gratulálok a fiúknak!”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down