3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Óriási csatában maradtak alul női röplabdázóink a Magyar Kupában

2023. november. 18.

Ötszettben veszített a MÁV Előre Foxconn az Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen a női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján Balatonfüreden. Pallagh Ágnesék így nem jutottak be a torna legjobb nyolc csapata közé. 

Szinte már előre borítékolható volt, hogy a két csapat újabb végletekig kiélezett mérkőzést játszik egymással, hiszen eddig kétszer találkoztak a szezonban, és mindkét alkalommal ötszettesre nyúlt a csatájuk. Az Extraligában a MÁV Előre, a Magyar Kupa székesfehérvári odavágóján az SZBRA került ki győztesen a döntő játszmában, izgalmakban pedig ezúttal sem volt hiány.

Az összecsapásra a MÁV Előre sérülésektől tizedelve érkezett a liberó pozícióban, ahol kényszerből ismét Tóth Jázminnak kellett helytállnia. Talán ennek is köszönhetően a hazai csapat kezdett jobban, 25-23-ra hozta el az első szettet, melyet a MÁV Előre egy 16-25-ös játszmagyőzelemmel bosszult meg, majd a fehérvári együttes 22-25-ös eredménnyel előnybe került. Az SZBRA azonban fel tudott állni, és egy újabb 25-23-as szettel kiegyenlített. A döntő szettben aztán ismét a füredieknek jött ki jobban a lépés, így összesítésben 6-4-es szettaránnyal jutottak tovább a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. 

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a MÁV Előre Foxconn amerikai légiósa, Maia Dvoracek lett, aki végül 35 pontig jutott.

Nagyon szoros mérkőzést játszottunk. Az öt szett sok energiát felemésztett. Limitáltak voltak a lehetőségeink, mert a sérülések és egészségügyi gondok miatt nem mindenki állt rendelkezésre. Ez azonban nem lehet kifogás. Hatalmas lehetőséget szalasztottunk el a negyedik játszmában a párharc lezárására, utána pedig már nehéz volt visszatérni a helyes útra. Ez a csapat még csak most kezd összeállni, ma pedig az összeszokottság és a tapasztalat hiánya a továbbjutásba került. Brutális lecke ez számunkra, de el kell fogadnunk, és tanulnunk kell belőle. Ami nem öl meg, az megerősít, mi pedig megedzettebben térünk majd vissza a következő mérkőzésekre” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője az összecsapást követően.

Szent Benedek Röplabda Akadémia – MÁV Előre Foxconn 3-2 (25-23, 16-25, 22-25, 25-23, 15-13)

Budapest, Ludovika Sportcsarnok

Szent Benedek Röplabda Akadémia: Szerényi, Wojcik, Nacsa, Berkó, Kobaidze, Pérez. Csere: Gatard (liberó), Nagy (liberó) Fáth, Krakoczki, Schneider, Castero, Szakály. Vezetőedző: Kristian Michailov.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Matos, Pallag, Orosz, Michalewicz. Csere: Tóth (liberó), Vezsenyi, Tarr, Király-Tálas, Vacsi, Szabó. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down