3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Nem bírtunk a nyíregyháziakkal

2023. február. 10.

Háromszettes vereséget szenvedett a MÁV Előre SC-ST Solar a Fatum-Nyíregyháza vendégeként, a női röplabda Extraliga alapszakasz 12. fordulójában. Sajnos csak a harmadik játszmában tudták megszorongatni ellenfelüket Nagy Fanni vezetőedző játékosai.

Fehérvári ponttal kezdődött a péntek esti bajnoki, de 8-3-nál már öttel állt jobban a házigazda. A folytatásban is nagy fölényben röplabdázott a Fatum, a MÁV nem tudott közel férkőzni hozzá. 17-8-nál már kilenc pont volt a különbség, a szett vége 25-14-es nyíregyházi siker lett. 1-0

A második játszmát az elsőnél is könnyebben hozta a vendéglátó: 4-0-val kezdett, majd 12-3-nál már eldöntötte a lényegi kérdéseket a Fatum. A játékrészt 25-9-re nyerték Lászlop Alexandráék. 2-0

A harmadik etapban, 11-5-ös nyírségi vezetés után időt kért Nagy Fanni, ami után nem változott a játék képe. A következő technikai jellegű szünetnél 16-9 állt az eredményjelzőn, továbbra is a hazaiaknak kedvezve. 19-9 után viszont megtáltosodtak a MÁV Előrés lányok és zsinórban nyolc pontot szereztek, amivel nyílttá tették a harmadik szettet. 19-17-et követően minden esélye megvolt a vendégcsapatnak az egyenlítésre, Tóth Jázmin kétszer is egy pontra zárkóztatta a MÁV-ot, de Annie Ertz is hasonló helyzetbe hozta a Fehérvárt, az egalizálás azonban rendre elmaradt. A játszmát 25-23-ra behúzta a Nyíregyháza, a mérkőzést pedig 3-0-ra nyerte.

A MÁV Előre SC-ST Solar legeredményesebb játékosa Annier Ertz volt tizenkét ponttal. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Diana Karnitskaya az első szettben megsérült.

Női röplabda Extraliga alapszakasz, 12. forduló
Fatum-Nyíregyháza - MÁV Előre SC-ST Solar 3-0 (14, 9, 23)
Nyíregyháza, 301 néző. Vezette: Halász, Árpás.
Fatum: Cicic 4, Cepni 12, Belova 7, Jurdza 15, Lászlop 4, Leban 15. Csere: Tóth (liberó), Valentová 6, Kovács-Francesco 2. Vezetőedző: Tomas Varga.
MÁV: Dvoracek 3, Karnitskaya, Narancic, Csabai 2, Szabó, Ertz 12. Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Gilfillan 6, Kiss 1, Tóth 7, Szilágyi, Dolotova.

Nagy Fanni: „Nem ismertem rá a csapatra, nem tudom miért játszottunk ennyire dekoncentráltan. Gratulálok a Nyíregyházának, de sajnos azt kell mondjam, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül szerezték meg ma ezt a 3 pontot, mivel ellenállást csak a harmadik szettben tanúsítottunk.”

(Fotó: archív)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down