3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Négyből négy a bajnokságban

2021. november. 7.

0:2-ről felállva 3:2-es győzelmet arattunk a TFSE ellen a női röplabda NB I Liga alapszakaszának 4. fordulójában. A hazai találkozón elért sikernek köszönhetően megelőztük aktuális ellenfelünket a tabellán és jelenleg a Gödöllő mögött második helyen állunk.

Jurij Melnyicsuk lányai a bajnokság első három fordulójában még szettet sem veszítettek – ennek a szép sorozatnak most vége szakadt. A TFSE az összecsapás első felvonásában 25:21, a másodikban pedig 25:23 arányban bizonyult jobbnak. Szerencsére volt visszaút a fehérváriak számára: a harmadik játékrészt simán, 25:13-ra nyerték lányaink, majd a negyedik szettet is hozták, 25:23-ra, így döntő játszmára került sor. Ebben is jobbak voltak a mieink, 15:10 után a rangadót is megnyerték.

Női röplabda NB I, alapszakasz, 4. forduló

Videoton Oktatási Központ, Székesfehérvár. Vezette: Varga, Gyulai

MÁV Előre SC-Bericap – TFSE 3:2 (-21, -23, 13, 23, 10)

MÁV Előre SC-Bericap: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Bortnikova, Kiss A., Szilágyi, Kovács E., Borostyán. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.

Jurij Melnyicsuk vezetőedző: "Nehéz volt az első két szettben játszani. Jó csapat a TFSE, látszik, hogy összeszokottak. Fontos volt, hogy vissza tudjunk jönni a játékba és örülök, hogy sikerült fordítani és meg tudtuk nyerni a találkozót."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down