3064
2025.02.18.
18:00
Jegyek
212
2025.02.18.
20:00
Jegyek
3064
2025.02.22.
19:00
Jegyek

Nagyot küzdöttek a fiatalok Kazincbarcikán

2024. február. 27.

Teljes sorcserével, idegenben szenvedett vereséget a MÁV Előre Foxconn a GreenPlan-VRCK ellen az Extraliga alapszakaszában. A vendégek számára valós téttel nem bíró összecsapáson a mindössze 15 éves Péter Arnold végig pályán volt csapatában.

A MÁV Előre SC fordított felállásban vasárnap biztosította be második helyét az alapszakaszban, így Adrian Pricop ideiglenes vezetőedző bátran kísérletezett az összeállítással. Lecserélte a teljes kezdő hatost, melyben a fehérvári együttes ifjú magyar tehetségei közül lehetőséget kapott Péter Arnold, Sebestyén Márton és Szávai Károly is, míg a liberó pozícióban Szentesi Bálint vette át Takács Milán helyét. 

A kék-fehérek a szokatlan összeállítás ellenére magabiztos játékkal rukkoltak elő. Az első szettben szinte végig irányítottak, és szoros győzelmet arattak. A kazincbarcikai alakulat ezt követően megtáltosodott, és kihasználta tapasztalatbeli fölényét. Toronyai Miklós vezetőedző mindhárom légiósát pályára küldte. Csapata a második felvonásban négy, a harmadikban ötpontos előnnyel fordította meg az állást. 

Adrian Pricop kitartott eredeti hatosa mellett, amely a harmadik játszmában 22-22-es állásnál közel járt a döntő szett kikényszerítéséhez. Ezután azonban a hazaiak zsinórban három pontot szerezve rövidre zárták a találkozót. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a Vegyész feladó-átlója, Bibók Balázs volt, 24 ponttal. 

Ezt az összecsapást 3-1-re elveszítettük, de nagyon hasznos volt számunkra. Olyanok játszhattak végig egy teljes mérkőzést, akiknek erre még nem volt lehetősége a szezonban. Ebben az összeállításban még soha nem voltak pályán a srácok, mégis felvették a versenyt a Kazincbarcika kezdő hatosával. Ráadásul úgy is nagyon közel jártak az ötödik szetthez, hogy egyikük, Péter Arnold még csak 15 éves, és mellette további három junior játékos volt a csapatban. Tomanóczy is fantasztikusan játszott, valamint az ezúttal pihenő, tapasztaltabb csapattagok is kivették a részüket az időkérések során. Büszke vagyok mindegyikükre!” 

– nyilatkozta Adrian Pricop, a MÁV Előre Foxconn ideiglenes vezetőedzője a mérkőzést követően.


GreenPlan-VRCK – MÁV Előre Foxconn 3-1 (23-25, 25-19, 25-20, 25-22)

Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont

GreenPlan-VRCK: Garan, Jirásek, Gurskii, Péter B., Bibók, Cziczlavicz. Csere: Kiss (liberó), Csordás (liberó), Miklósi-Sikes, Velychko, Fecske, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

MÁV Előre Foxconn: Tomanóczy, Péter, Fazekas, Szávai, Sebestyén, Dileo. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Szabó, Ambrus, Eke, Koci, Boa, Pesti. Vezetőedző: Adrian Pricop.

Kiemelt kép forrása: Facebook/ VRC Kazincbarcika

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Villámgyors MÁV Előre Foxconn győzelem: a Kecskeméti RC csapatát fogadtuk

Február 14-én a MÁV Előre foxconn fiai a héten már második Extraliga mérközésüket vívták, ezúttal a Kecskeméti RC ellen. A […]

A lányoknak elképesztő csatával vette kezdetét a negyeddöntő

Február 13-án a lányoknak hivatalosan is megkezdődött az Extraliga negyeddöntő, ahol ezúttal a FATUM Nyíregyháza lesz az ellenfelük az elkövetkező […]

Fiatal tehetségeink házi bajnokságon mutathatták meg tudásukat

Február 9-én egyesületünk házi bajnokságot rendezett a Csarnokban, ahol U11 és U13 korosztályú játékosaink kaptak lehetőséget a pályán való megmérettetésre. […]

Pénteken újabb meccsre készülhetnek a fiúk

A Dág KSE elleni 3-0-ás győzelmüket követően a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatának nem jut sok idő a pihenésre. Február […]
crossmenuchevron-down