3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Megszerezte első győzelmét a MÁV a rájátszásban

2021. április. 16.

A MÁV Előre-BERICAP a harmadik torna rendezőjeként tét nélkül lépett pályára a bajnokság megnyeréséért még versenyben lévő TFSE ellen a női röplabda NB I 1-3. helyért zajló szakasz péntek esti mérkőzésén. A kezdés előtt Farkas Mihály, a hazai csapat vezetőedzője virággal búcsúztatta Ancsin Kittit, Deli-Germann Olgát és Hackl Szilviát, akik a szezon zárultával befejezik aktív pályafutásukat.

Az első szett MÁV-ponttal indult, de gyorsan átvette a vezetést a TF. Az adok-kapok jellemzővé vált a játszma jelentős részére. 14:10-nél Sólyom Emeséék kerültek négypontos előnybe, 19:18-nál viszont már a fővárosiak mentek eggyel. Ezután Farkas Mihály alakulata zsinórban négy pontot gyűjtött, ami megalapozta a hajrá végkimenetelét: 25:22-re nyert és előnybe került a vendéglátó.

Egymást követő harmadik bajnoki párharcában nyerte meg az első szettet a MÁV Előre-BERICAP, az előző alkalmakkor viszont rendre az ellenfél fordított és végül győzött is. Most azonban a második felvonás után is a székefehérvári játékosok örülhettek. Hiába kezdett 4:0-s szériával az egyetemi csapat, s vezetett 8:6-nál is, innentől fogva a MÁV dominált és előbb átvette a vezetést, majd nem engedte ki a kezei közül. 25:19-es sikerével a rájátszásban először került 2:0-s előnybe a MÁV.

A harmadik etapban feltámadtak a bajnokaspiráns budapestiek: az első pontot a mieink szerezték, de sajnos ekkor vezettek először és utoljára ebben a játszmában. A TFSE fordított és magabiztosan hozta a játékrészt 25:19-re, 2:1-re szépítve összesítésben.

A negyedik felvonásban a vendégek kezdtek jobban, hogy aztán egy remek sorozattal jelezze a MÁV, lezárná a mérkőzést. 8:4 után a vendégek zárkóztak fel és 11:11-nél beérték Fáskerti Fanniékat. 18:17-es TF-előnyig szoros volt a szett, ezután viszont meglógtak a vendégek és 22:17-nél már öttel mentek. A MÁV 24:23-nál ismét közel került az egyenlítéshez, ami végül elmaradt, a TF pedig nyert 25:23-ra és 2:2-re módosította a mérkőzés állását.

Az ötödik szett sem volt izgalommentes: 3:3 után 7:6-nál Csépke Gábor együttese vezetett, 10:7-nél Kiss Anna pontjával viszont már a MÁV volt kedvezőbb helyzetben. 13:12-nél Iva Durdanovic hármason túli bombaerős ütésével szett- és meccslabdához jutott a Fehérvár. Az elsőt ugyan nem sikerült kihasználni, a másodikat viszont igen, 15.13-ra hozta a játszmát a MÁV és 3:2-es győzelmet aratott a TFSE ellen.

Női röplabda NB I 1-3. helyért, 3. forduló:
MÁV Előre-BERICAP - TFSE 3:2 (22, 19, -19, -23, 13)
Gárdony, zárt kapuk. Vezette: Halász, Árpás.
MÁV: Sólyom, Hackl, Haase, Kiss, Fáskerti, Durdanovic. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Hizsnyai-Zolnai, Borostyán, Szilágyi. Vezetőedző: Farkas Mihály.
TFSE: Halla, Radomszki, Budaházy, Czakó, Kökény, Villányi. Csere: Boller (liberó), Benedek, Kriegel, Kreisz, Poór. Vezetőedző: Csépke Gábor.

A mérkőzés alakulása: I. szett: 1:3, 5:5, 13:10, 16:14, 19:19, 23:20. II. szett: 0:4, 9:8, 15:11, 18:15, 23:17. III. szett: 1:3, 5:10, 9:15, 15:21. IV. szett: 1:4, 8:4, 11:11, 14:17, 21:23 V. szett: 3:3, 6:7, 10:7, 11:10, 14:13

Farkas Mihály vezetőedző: "Ez a mérkőzés, illetve ez a hétvége a búcsúról szól. Néhány hónapja már ismertté vált, hogy vezetőség és menedzsment váltás lesz a klubnál. Megállapodtunk a folytatásról, de pár héttel ezelőtt úgy alakult, hogy a következő szezonban mégsem én leszek a MÁV Előre edzője. Sok sikert kívánok a csapatnak a jövőben! Az alapszakasz megnyerése után külön öröm, hogy ezzel a sérülésektől tűzdelt, csonka csapattal is tudtunk meccset nyerni a folytatásban."

Csépke Gábor vezetőedző: "Az első két szettben nem tudtunk túllépni a nyomáson, míg a MÁV csapata felszabadultan játszott. Mikor a harmadik szettben ez a teher leesett a vállunkról, rögtön ment a játék. Az ötödik szettben aztán újra megjött az a bizonyos teher. Holnap már teher nélkül… Igazából annyi van, hogy kiadtuk a kezünkből a sorsunk. De a mi részünket meg fogjuk csinálni. Gratulálok a fehérváriaknak."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down