MÁV Előre SC - AlbaFit sikerek az év legrangosabb FitKid nemzetközi versenyén! 

2023. november. 30.

November 9-12 között került megrendezésre a XIX. FitKid European Championship és a II. Acro Free Dance European Open Cup az Alicante tartományhoz tartozó La Nucia városban. A MÁV Előre SC színeiben, Magyarországot képviselve hétfős különítmény utazott Spanyolországba, Lővei Mária és Major Gábor edzők vezetésével. 

A négynapos versenysorozat alatt 7 ország, 816 sportolója mérte összes tudását különböző kategóriákban. A kiutazást követő első versenynapon, csapatkategóriában kezdték meg szereplésüket az AlbaFites lányok. A szorgos felkészülésnek meg is lett az eredménye, hiszen a dobogó harmadik helyét foglalhatták el.  

Az első osztály egyéni kategóriájában Imre Dóra bizonyult a legeredményesebb versenyzőnek, aki ezüstérmet szerzett a European Championship Open versenyen. Dóri rutinos versenyzőnek számít, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, eddigi legjobb eredményét mégis a la nuciai versenyen érte el. 

Másodosztályban is képviselték magukat versenyzőink, „A” kategóriában Farkas Zselkye lépett szőnyegre és mutatta be egyedi stílusú koreográfiáját. Első nemzetközi versenyén végül 9. helyen végzett. Bednarik Luca “B” kategóriában jeleskedett, szintén debütálva a nemzetközi porondon. Ő a 6. helyet szerezte meg. 

“Nagyon büszkék vagyunk lányainkra, lelkes kis csapatunk fegyelemmel, kitartással és példaértékű egymás iránti szeretettel készült erre a versenyre, aminek meg is lett az eredménye. Köszönjük a szülőknek, hogy lehetővé tették lányaik kiutazását a fantasztikus, tengerparti városba, La Nuciába. Köszönet a szponzorunknak, amely »felöltöztette« csapatunkat szép egységes, magyar címeres ruhába, amit büszkén viseltünk az év legrangosabb versenyén” - nyilatkozta Major Gábor vezetőedző a nemzetközi versenysorozat után. 

Hatalmas gratuláció illeti a lányokat, további kitartó, sikeres felkészülést kívánunk a következő évre! 

MÁV Előre SC - AlbaFit csapata: Cseh Viktória, Csegezi Csenge, Farkas Zselyke, Gaál Abigél, Imre Dóra, Kozák Nikolett, Lórodi Liza 

Vezetőedzők: Lővei Mária, Major Gábor 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]

Történelmi negyedik helyezés Cerviában – új korszak kezdődhet a magyar női strandröplabdában

Egy pontokra kiélezett, háromszettes bronzmérkőzés a szlovének ellen nem csökkenti annak jelentőségét, amit a magyar női strandröplabda-válogatott elért ezen a […]
crossmenuchevron-down