3064
2026.01.24.
16:00
Jegyek
3064
2026.01.25.
19:00
Jegyek
213
2026.01.30.
20:00
Jegyek

MÁV Előre Foxconn - Dág KSE: 3-0

2025. február. 12.

Folytatva az Extraliga kihívásait, február 12-én a MÁV Előre Foxconn fiai a Dág KSE csapatát fogadták Székesfehérváron. A hazai pályán jástzott hazai mérkőzést végül 3-0-ra mi zsebelhettük be.

Az első játékrész kezdeti pillanatait leszámítva a fiúknak elég hamar sikerült példát statuálniuk. A játék ugyanis a szokásos első fej-fej melleti pontoksat követően látványosan a MÁV Előre Foxconn számára kedvezett. Ez pedig nem a szerencsén múlott, hiszen a fiúk magabiztosan léptek a pályára és kiváló, összeszedett játékkal bizonyították erőfölényüket. Tulajdonképp egy percig sem kellett túlságosan izgulnunk a csapat helyzete miatt, a játszma második felére azonban tényleg egyértelműen eldőlt, kinél landol majd az első szettgyőzelem. A fiúk gyorsan pontot is tettek a harc végére: mindössze negyedóra alatt egy gyönyörű, 25-12-es eredménnyel zárták a játékrészt.

A második játszma már valamivel szorosabban alakult, ezúttal például a Dág KSE is megízlelhette a vezető pozíció izét, igaz csak pár perc erejéig. Ezt követően ugyanis ismét átvettük a vezetést és többet nem is adtuk vissza. Igaz a két csapat közötti különbség most nem nőtt olyan nagyra, játékosaink így is egy stabil, pár pontos előny mellett tudtak haladni előre. Esetenként a vendégeknek sikerült ugyan közelebb férkőzniük hozzánk, végül egyszer sem tudtak előnyt kovácsolni próbálkozásukból. A valamivel feszültebb helyzetet a játszma vége hozta el: veszélyesen közel a 25. ponthoz, 22-22-nél kihívóinknak sikerült kiegyenlíteni. Szerencsére a fiúk megőrízték hidegvérüket és egy-kettőre orvosolták a helyzetet azzal, hogy többet nem is hagyták ponthoz jutni a Dág KSE sportolóit. Így 25-22-re a második szettet is bezsebeltük.

A harmadik játékrész szintén kiegyenlítetten indult, az ellefnél kezdeti vezetése mellett. Bár ezt megint nem engedtük nekik sokáig, ezalkalommal elég szorosan a sarkunkban maradtak, és többször is egyenlíteni tudtak. Ezt összességében sikeresen hárítottuk, ám a játszma második felében a Dág-KSE hirtelen kamatoztatni tudta törekvését és egy ponttal megelőzött bennünket. Szerencsére sportolóinknak nem kellett sok idő a korrigálásra, arra mégis jó volt, hogy felhívja figyelmünket, fontos tartani a fókuszt, hogy ez ne ismétlődhessen meg többször. Ezt a fiúk is érzékelték, és közeledve a szett vége felé új sebességre kapcsoltak, melynek következtében 25-22-re a harmadik szett is nálunk landolt, ezzel pedig vesztett szettek nélkül, 3-0-ra megszereztük következő győzelmünket is.

 

 

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Csatát vesztettünk Kaposváron

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga szerda esti rangadóján a Fino Kaposvár nagy küzdelemben, a döntő játszmában győzte le csapatunkat. Kétszettes […]

Elvesztünk a lila ködben

A TippmixPro Női Extraliga, 13. fordulójában nem tudta csapatunk meglepni az UTE együttesét, a házigazdák három játszmában, koncentráltabb játékkal kerekedtek […]

Útban a gyógyulás felé

Női Extraligás csapatunk kapitánya, a szélső ütő Godó Panna a nyári átigazolási időszakban csatlakozott klubunkhoz, ám még a felkészülési időszak […]

Hátország - Mozgalmas hétvége az utánpótlásban

2026-ban először léptek pályára nagyobb számban utánpótlás csapataink, egészen a kismini korosztálytól az U20-as együttesekig. az U20-as fiúk, és lányok, […]
crossmenuchevron-down