Lenyűgöző győzelmi széria: 10/10

2018. december. 2.

Mind a tíz eddig lejátszott bajnoki mérkőzését megnyerte a MÁV Előre SC az NB II-es női röplabda-bajnokságban. Fésüs Irén tanítványai ezúttal a SZoESE ellen nyertek hazai kőzegben.

A Nyugati csoportban éllovas Fehérvár mindössze kilenc, illetve nyolc pontot engedélyezett az első és a második szettben a vendégeknek, akik a harmadik játszmában ugyan nagyon szoros küzdelemre késztették a házigazdákat, de szettet rabolni nem tudtak. A MÁV Előre ezt a játékrészt 27:25-re nyerte, a mérkőzést pedig 3:0-ra.

MÁV Előre SC - SZoESE 3:0 (9, 8, 25)

MÁV: Virág, Budai, Berkó V., Szelle, Sziládi, Blázs, Kovács, Sötét, Nagy, Petri, Berkó, Szabó, Orosz. Vezetőedző: Fésüs Irén.

A "vasutas" csapat továbbra is első helyen áll a tizenkét klubot számláló NB II Nyugati csoportban. A 10. forduló után tíz győzelem a mérlege, még szettet is (egyet-egyet) csupán két alkalommal vesztett a szezon során.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]

Búcsúzunk Fésüs Iréntől

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fésüs Irén, a MÁV Előre közösségének szeretett tagja, szeretett és nagyrabecsült edzőnk és mentorunk életének 67. […]
crossmenuchevron-down