Kholman Norbert

2020. október. 1.

2011-ben kezdtem a röplabdát Dunaújvárosban, Kelemen István edzőnél, majd később kerültem Tomanóczy Tiborhoz. Eközben serdülő játékosból NB I-es kerettaggá váltam és végig szerepeltem a korosztályos válogatott csapatban. Az utánpótlásban (serdülő, ifi, junior) többször is bajnokok lettünk a Dunaferr SE együttesével.

Tavaly a szolnoki gárdát erősítettem center poszton, idén pedig Székesfehérváron szeretnék bizonyítani. Hallottam Németh Ödön edzői és játékos pályafutásáról. Mivel a mester is többnyire centert játszott, ennek reményében jöttem ide, hogy belőlem is jó centert faragjon. A csapat nagy részével már játszottam együtt a Dunaferrnél, illetve a korosztályos válogatottban, így nem volt nehéz beilleszkedni.

Ha lehet ilyet mondani, egész jó hangulatos csapatunk van. Remélhetőleg jó eredményekkel is számolhatunk majd a bajnokság alatt. Szeretném, ha az ötödik helyet elérnénk idén. Úgy gondolom, hogy ez el is várható tőlünk. Szeretnék sokáig a sportnál maradni. Ameddig tudok, játszani akarok, hisz ez egy remek sport. Utána pedig gyógymasszőrként képzelem tovább a jövőmet.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]
crossmenuchevron-down