Kecskeméti túrával folytatódik a negyeddöntős párharc

2024. március. 18.

Hazai pályán aratott győzelmét követően kedden Kecskemétre látogat a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjében.

Omar Pelillo vezetőedző magabiztos sikerrel mutatkozott be a kék-fehérek élén. Az argentin szakember csapata 3-1 arányban nyert a párharc első felvonásán a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban. 

Az alapszakaszban második helyen végző MÁV Előre célja a veretlen továbbjutás, amire minden esélye megvan, tekintve, hogy a vasárnapival együtt a szezonban eddig háromból háromszor sikerült felülmúlnia ellenfelét. 

A Kecskeméti RC – MÁV Előre Foxconn mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu kedden 19:30-tól élőben közvetíti. 


Férfi röplabda Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés

2024.03.19. kedd 19:30 – Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Kecskeméti RC – MÁV Előre Foxconn

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down