3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Jöttünk, láttunk, győztünk Dunaújvárosban

2024. december. 2.

December 1-jén a MÁV Előre Foxconn fiai a 2024/25-ös Extraliga bajnokság következő kihívásával köszöntötték a telet, melynek keretében a DKSE csapatával néztek szembe.

A dunaújvárosi együttessel játszott mérkőzés első játékrésze meglepően kiegyenlített küzdelemmel indult, ahol mindkét csapat határozottan beleállt a játékba. Bár végig érződött a MÁV Előre dominanciája és a fiúk mindig egy lépéssel a DKSE előtt jártak, kihívójuk szorosan a nyomunkban maradt. Szerencsére összehangolt játékunknak köszönhetően előnyös pozíciónk és végül 18-25-ös szettgyőzelmünk egyszer sem került igazán veszélybe, a nem várt kezdés fontos tanulsággal szolgált: sosem szabad félvállról venni az ellenfelet.

Tanulva az első szett tapasztalataiból a második játszmában jól láthatóan bekeményítettünk, ezt követően pedig hamar egyértelművé vált a MÁV Előre Foxconn erőfölénye: a fiúk magabiztosan átvették a vezetést, és játékuk minden mozzanata bizonyította, egy összeszokott, céltudatos csapat áll a pálynán. A mérkőzés a fiatal tagoknak is lehetőséget adott a bizonyítsára, akik szintúgy remekül helytálltak a megmérettetésen. A kiváló teljesítményt eredményeink is jól tükrözték - míg a második szettet 12-25-re, addig a harmadikat 11-25-re sikerült megnyernünk. A fiúk megfontolt, céltudatos játékuknak köszönhetően végig uralták a meccset, s ismét vesztett szettek nélkül, 0-3-ra szerezhették meg legújabb győzelmünket.

,,A mai meccs a bajnokság egy kritikus pontjában zajlott, éppen ezért fontos és sokat jelent számunkra ez a győzelem. A fiúktól szép és határozott játékot láthattunk és fiatal játékosaink is remekül szerepeltek. Ezúton is gratulálok mindenkinek az eredményhez! Most pedig készülünk a következő nagy kihívásunkra, kedden ugyanis a Challenge Cup nemzetközi röplabdabajnokságon kell majd megállnunk a helyünket." - tette hozzá Omar Pelillo.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down