3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Idegenben is szettveszteség nélkül

2022. április. 21.

3-0-s győzelmet aratott a MÁV Előre SC-Bericap a Gödöllői RC vendégeként, a női röplabda NB I Liga 1-4. helyért folyó rájátszásának 4. fordulójában. Szerencsés-Miklai Zsanették továbbra is veretlenül állnak a tabella élén.

Eredetileg vasárnap rendezték volna Monoron a Gödöllői RC - MÁV Előre SC-Bericap bajnoki párharcot, azonban a két csapat egyeztetése után előrehozták csütörtökre. Legutóbb március 20-án találkozott egymással a két gárda, akkor 3-0-ra nyert a MÁV. Az első szett eleje szorosan alakult, 9-5-ös hazai előny után 11-10-nél már Tóth Jázminék vezettek. Diana Karnitskaya és Szerencsés-Miklai Zsanett pontjaival, 20-14-es állásnál már eldőlni látszódtak a lényegi kérdések. A játszmát végül 25-21-re hozta a MÁV Előre.

A második játékrész is hasonlóan indult, mint az első, 14-10-nél viszont még a pályaválasztó vezetett. Ezután egyre többet hibázott a GRC, amelynek (is) köszönhetően 19-16-nál hárompontos előnybe került Nagy Fanni csapata. Ebben szerepet játszott az is, hogy 16-16 után zsinórban hét(!) pontot gyűjtött a MÁV. A szettet magabiztosan, 25-17-re nyerte az éllovas.

A harmadik etapot Csabai Szonjáék kezdték jobban és 8-3-nál már ötpontos előnyt birtokoltak. Később sikerült növelni a fórt, 15-8-nál hét volt a különbség. A hajrára ezúttal is meggyőző fölénnyel érkezett a fehérvári alakulat: 23-17-es állás után 25-19-cel zárta le a harmadik felvonást, 3-0-val pedig a mérkőzést a MÁV Előre SC-Bericap.

A találkozó legponterősebb játékosa Szerencsés-Miklai Zsanett volt tizennyolc ponttal. A MÁV továbbra is első helyen áll a tabellán, négy mérkőzésen elért négy sikerrel, és tizennégy szerzett ponttal.

Női röplabda NB I Liga, rájátszás az 1-4. helyért
Gödöllői RC - MÁV Előre SC-Bericap 0-3 (-21, -17, -19)
Monor, vezette: Halász, Bátkai-Katona.
MÁV: Szerencsés-Miklai, Karnitskaya, Kiss, De Los Angeles, Csabai, Tóth. Csere: Sebestyén, Borostyán (liberók), Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: „Örülök, hogy a tét ellenére a lányok nagyon felszabadultan és pontosan tudtak játszani, ennek köszönhető a hárompontos győzelem. Persze a rájátszás most lesz csak igazán izgalmas, holnaptól már készülünk a jövőheti TF elleni találkozóra.”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down