Holnap eldőlhet, bajnok lesz-e a MÁV Előre Foxconn

Holnap este újra Székesfehérváron szurkolhatunk a MÁV Előre Foxconn csapatának, amikor is a Fino Kaposvár elleni Extraliga döntő harmadik felvonása következik – ezúttal azonban minden a tét!
A srácok fantasztikus formában vannak: a Magyar Kupa megnyerése után eddig a bajnoki döntőben is lehengerlő teljesítményt nyújtottak. Az első mérkőzést hazai pályán magabiztosan, 3-1-re hozták, majd idegenben, Kaposváron bravúros fordítással 2-3-ra diadalmaskodtak. Ezzel már csak egyetlen győzelem választja el őket attól, hogy történelmet írjanak, és elhódítsák a 2024/25-ös Extraliga bajnoki címet!
A potenciálisan mindent eldöntő találkozóra május 10-én, azaz holnap este 19:45-kor kerül sor a Videoton Oktatási Központban. Szombaton tehát nemcsak egy újabb meccsre, hanem egy lehetséges bajnokavatásra gyűlünk össze – gyertek minél többen, legyünk ott együtt, amikor a csapat felér a csúcsra!
Ne hagyd ki ezt a történelmi pillanatot – szurkoljunk együtt a fiúknak a végső győzelemért! Ha esetleg személyesen nem tudnál részt venni az eseményen, a mérkőzés állását az M4 Sport+ adásán keresztül is figyelemmel kísérheted!
JEGYEKÉRT KATT IDE: https://mavelore.funcode.hu/events/116039
MENETREND
A mérkőzés időpontja: 2025. május 10., 19:45 óra
A mérkőzés helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 101. - Videoton Oktatási Központ