Heti röpikörkép (2023.11.20-i hét)
Folytatták menetelésüket utánpótlás korú röplabdázóink is, számos szép eredménnyel lettek gazdagabbak az elmúlt hétvége folyamán.
November 25. (szombat):
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 II. osztály Nyugat alapszakasz, Balatonfüred:
VECS Kék - MÁV Előre kék 0-3
MÁV Előre kék - SZBRA II. 3-2
MÁV Előre kék: Pricop, Göböly, Tarr, Marcinka, Rózsás, Zolnai, Szabó, Péntek, Budai, Horváth.
Vezetőedző: Pricop Adrian
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 III. osztály Nyugat alapszakasz, Lovasberény:
MÁV Előre fehér - Veszprém Volley 0-3
ÉDRA - MÁV Előre fehér 3-0
MÁV Előre fehér: Somogyi, Felkai, Takács, Dulai, Tábi, Poser, Hegyi, Schwarzinger, Zajácz, Pinke, Horváth, Szávai.
Vezetőedző: Kovács Mária
“Lendületes mérkőzésen, lelkesen játszott a csapat. Sokat javult a lányok teljesítménye a mezőnyjátékban. A támadások befejezésének kell keményebbnek és határozottabbnak lenni és a sáncolásban kell még fejlődni, hogy eredményesebben hárítsuk az ellenfél ütéseit. Gratulálok a Veszprém Volley csapatának a győzelemhez” - nyilatkozta Varga Mária vezetőedző az első mérkőzés után.
“A csoport élmezőnyébe tartozó ÉDRA dolgát az első és a második játszmában sikerült megnehezítenie a lányoknak. Ezekben a játékrészekben többször előnyben voltunk, de a játszmák befejezésére elfogyott az erő és a koncentráció. A csapatösszhang akadozott, ebben kell a következő időszakban fejlődni a játékosaimnak. Gratulálok az ÉDRA csapatának a győzelemhez” - fogalmazott Varga Mária vezetőedző a második mérkőzés után.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály alapszakasz, Lovasberény:
MÁV Előre kék - VRCK 3-0
Fino Kaposvár ‘A’ - MÁV Előre kék 3-1
MÁV Előre kék: Tamási, Hirt, Kassai, Fehér, Szamosfalvi, Ottó, Borók, Kovács, Oláh.
Vezetőedző: Varga László
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 III. osztály NYUGAT alsóház, Nemesvámos:
Veszprém RK - MÁV Előre fehér 3-1
MÁV Előre fehér - Fino Kaposvár ‘B’ 3-1
"Ügyesen játszottunk az első mérkőzésen, már nem csak nyitás taktika volt, hanem támadásban is volt elképzelésünk. Örülök, hogy sok támadást tudtunk indítani. Második mérkőzésünkön elszenvedtük »utolsó-első győzelmünket«, ebben a bajnoki szezonban. A srácok ügyesen játszottak és memutatták, hogy jelenleg milyen szinten tudnak röplabdázni. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!" - nyilatkozta Nagy Róbert vezetőedző a mérkőzések után.
November 26. (vasárnap):
dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 I. osztály alapszakasz, Dunaújváros:
DSE Röplabda Akadémia - MÁV Előre 0-3
MÁV Előre - VRCK 0-3
MÁV Előre: Szendrői, Lukács, Péter, Gál, Sturm, Kovács, Szávai, Sebestyén, Vida, Tálos, Szentesi Naményi.
Vezetőedző: Koch Róbert
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 II. osztály NYUGAT alapszakasz, Balatonfüred:
VESC Fehér - MÁV Előre kék 1-3
MÁV Előre kék - SZBRA 3-1
MÁV Előre kék: Szabó, Somogyi Nóra, Varga, Kovács B., Kovács V., Nagypál, Király-Incze, Huczka, Szuromi, Kovács, Szűcs, Rézman, Somogyi Nikolett, Sziráki.
Vezetőedző: Horváth Virág.
"Az első mérkőzésen voltak bizonytalanságok, viszont mindig volt a pályán valaki aki húzta előre a csapatot. A Balatonfüred ellen egy magasabb színvonalú, taktikus játékra kellett váltanunk, ami sikerült. A nehéz helyzetekben is higgadt, tiszta fejjel játszottak a lányok, kiváló védekezéssel és agresszív támadás befejezésekkel. Gratulálok a csapatomnak!" - nyilatkozta Horváth Virág vezetőedző a győztes mérkőzések után.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 III. osztály NYUGAT-A alapszakasz, Lovasberény:
MÁV Előre fehér - DSE Röplabda Akadémia 2-3
EMERICUS U15 A - MÁV Előre fehér 3-0
MÁV Előre fehér: Kratancsik, Trampler, Schöffer, Szender, Krell, Egerszegi, Tizer, Kindl, Páthi, Csik, Dági, Hegedűs-Nagy.
Vezetőedző: Próderné Pálinkó Szilvia.
"Maratoni csatát vívtunk a dunaújvárosi csapattal, az izgalmas, 130 perces mérkőzésen fordulatban nem volt hiány. A fáradtság megjelenésével azonban egyre pontatlanabb lett a játékunk és a lelkesedésünk is alábbhagyott, így az ellenfelünk megérdemelten nyert" - nyilatkozta Próderné Pálinkó Szilvia vezetőedző az első mérkőzés után.
"Fáradtan, kicsit lélekben megtörve kezdtünk neki a második mérkőzésnek. A nyitásfogadásunk és a potyalabdák bejátszása sokkal gyengébben ment, mint amire képesek vagyunk, a hálónál viszont magabiztosak voltunk, a sok szép támadás feledtette ugyan a hibákat, de az ellenfelünk dolgát így sem tudtuk megnehezíteni" - fogalmazott Próderné Pálinkó Szilvia vezetőedző a második mérkőzés után.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 IV. o. Észak-Dunántúl `D` alapszakasz, Kunsziget:
MÁV Előre piros - MTE 1904 1-3
Győri DRC Pink U15 - MÁV Előre piros 1-3
MÁV Előre piros: Pisch, Simon B., Farkas, Molnár, Diczkó, Halenár, Burián, Somogyi, Fürst, Hege, Puskás.
Vezetőedző: Kovács Mária.
"A mosonmagyaróvári csapat ellen könnyedén nyerték a lányok az első játszmát. A játék minden elemében jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A 2. szettben felcserélődtek a szerepek és a másik csapat győzött. A harmadik játszma volt a döntő szett, 30:28 arányban alulmaradtunk. A negyedik játékrészre elfogyott az erő a csapatból. Összességében a nyitás-nyitásfogadás volt, ami eldöntötte a végeredményt. Gratulálok az MTE 1904 csapatának a győzelemhez" - nyilatkozta Kovács Mária vezetőedző az első mérkőzés után.
"A győri csapat ellen fáradtan léptek pályára a lányok. Csökkent a figyelem. Az első játszma megnyerése után több hibával játszott a csapat, amit a győriek kihasználva megnyerték a második játszmát. Összességében keményebb nyitásokkal és biztosabb alapjátékkal sikerült győzelemmel befejezni a bajnokság alapszakaszát. Minden játékos pályára lépett, szép teljesítmény volt" - fogalmazott Kovács Mária vezetőedző a második mérkőzés után.