3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Hazai siker az OIB-ben

2017. december. 13.

Mindkét mérkőzésén győztesen hagyta el a pályát a Fésüs Röplabda Akadémia szombaton, a Felsővárosi iskolában tartott OIB-fordulón. 

Nagy Róbert fiú tanítványai a Sümeg RE és a PEAC ellen meccseltek a dr. Tarnawa Ferdinánd Országos Ifjúsági Bajnokság aktuális játéknapján. Az A csoport második tornáján sem mérkőzést, sem szettet nem veszítettek akadémistáink.

Eredmények:
Sümeg RE - Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia Fehérvár 0-3 
Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia Fehérvár - PEAC 3-0 

Nagy Róbert edző: „A Sümeg RE elleni összecsapáson kiemelkedő nyitásfogadások után, Arató Kristóf remek irányítása mellett esélyt sem adtunk a nyáron meggyengülő ellenfelünknek. A PEAC már magasabb játékosokkal állt fel ellenünk, akik ellen végig kiélezett mérkőzést játszottunk. A csapat tartását bizonyítja, hogy olykor négy-öt pontos hátrányból fordítottunk és a végjátékokat magabiztosan fejeztük be.”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down