3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Hazai siker az emléktornán

2021. szeptember. 21.

Idén második alkalommal rendezte meg szeptember 18-19-én a MÁV Előre Sport Akadémia, valamint az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia a II. Borbély István U15 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2007. január 1. után született ifjú röplabdázók vettek részt a Felsővárosi Általános Iskolában.   

A megmérettetés egyértelmű célja az ifjú tehetségek felkutatása, a röplabdás kapcsolatok, barátságok felfrissítése, ápolása mellett a szakmai tapasztalatok cseréje volt.

Eredmények:
ÉDRA-MÁV Előre – Pénzügyőr 2:1
ÉDRA-MÁV Előre – KESI Arany 2:1
ÉDRA-MÁV Előre – KESI Vásárhelyi 3:0
ÉDRA-MÁV Előre – Szolnok 2:1

Miután minden mérkőzésétt megnyerte, a csapat a torna élén zárt.
A győztes alakulat tagjai: Zsoldos Péter, Héninger Péter, Orosz Péter, Sturm Levente, Perusza Regő, Major Gábor, Vajda Bálint, Füzék Simon, Turu Noel, Gál Zsombor. Edző: Nagy Róbert

A csapat kiemelkedő játékosa: Zsoldos Péter

Kiváló és jó hangulatú mérkőzéseket játszottunk, erős ellenfelekkel. Remek felkészülési lehetőség volt az előttünk álló bajnoki szezonra. A korosztályunkhoz képest pontos a nyitásfogadásunk és a labdák bejátszása. Feladóink ezekre építkezve elkezdhetik a munkát az ütem labdák gyakorlásával. Ütőink pedig ezeknek a támadásával folytatják.” – mondta értékelésében Nagy Róbert, a csapat szakvezetője.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down