3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Hazai pályán dől el a továbbjutás sorsa! 

2024. március. 4.

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata az Extraliga negyeddöntő utolsó mérkőzésén hazai környezetben fogadja a Fatum-Nyíregyházát kedden 17 órakor. 

Az idegenbeli sikerrel a fehérváriak kiharcolták, hogy a VOK Sportcsarnokban dőljön el a továbbjutás sorsa. Jelenleg az összesített eredmény döntetlen, azonban az utolsó két összecsapást a MÁV Előre nyerte, így a visszanyert pályaelőny mellett a lélektani előny is náluk van. 

„Nagyon szeretnénk a legjobb négy közé jutni, és ezért mindent meg is fogunk tenni az utolsó mérkőzésen. Nehéz meccsre számítok, ahol az érzelmek dominálni fognak, de a győzelemhez az érzelmek helyén kezelésére lesz szükség. A szezon során végig keményen dolgoztunk ezért a pillanatért, hogy amikor elérkezünk ide, készen álljunk. Úgy érzem, hogy készek vagyunk elérni az álmainkat, de ehhez nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolóink buzdítására is! "

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Minden kedves szurkolónk buzdítására szükség lesz, a mérkőzésre IDE KATTINTVA vagy kezdés előtt egy órával a helyszínen vásárolhatsz jegyet. 


Női röplabda Extraliga, negyeddöntő 5. mérkőzés

2024.03.05. kedd 17:00, VOK Sportcsarnok 

MÁV Előre Foxconn – Fatum-Nyíregyháza

A mérkőzést a Hunvolley TV élőben közvetíti.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down