3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Három szettben alulmaradtunk a Dág ellen

2022. május. 1.

3-0-ra alulmaradt a MÁV Előre SC-Foxconn a Dág ellen Dorogon, a férfi röplabda NB I. Liga 1-4. helyért zajló rájátszásának 5. fordulójában. Takács Milán és társai tizenhárom bajnoki siker után előszőr szenvedtek vereséget.

Nem szerencsés Dorogon pályára lépnie a MÁV Előre SC-Foxconn alakulatának. 2021. novemberében 3-2-re kikapott a Dágtól a helyi sportcsarnokban, majd zsinórban tizenhárom mérkőzésen aratott győzelmet. Vasárnap délután viszont megszakadt ez a sorozat, ismét Dorogon és újfent a Dágtól kapott ki Dávid Zoltán vezetőedző gárdája, ezúttal három szettben.

Az első játékrész hazai ponttal kezdődött, de 4-3-nál már a vendégcsapat vezetett. Ezt követően nyolc pontot szerzett egymás után a Dág, eldöntve a lényegi kérdéseket. A folytatásban egyre nagyobb különbség alakult ki, volt, amikor már tizenegy egység volt a házigazda fórja. A szettet végül 25-14-re hozta a Dág.

A második etap fehérvári ponttal indult, de 2-1-nél a vendéglátó vezetett. Kholman Norbert és Balázs Bálint támadásai után, 6-5-nél ismét a MÁV állt jobban, de ez is tiszavirág életű volt. Sőt, 7-6-os dági előny után nem tudtak újra egyenlíteni Valdas Listanskisék, és hiába alakult az elsőnél szorosabban a második játszma, 25-21-re így is a Dág nyert és már 2-0-ra vezetett összesítésben.

A harmadik felvonást is MÁV-ponttal nyitották a felek, majd hat pontot gyűjtött a Dág és 6-1-re meglógott. 10-3-nál már hét, 17-9-nél pedig nyolc ponttal állt jobban Zirigh Balázs csapata, mint Dávid Zoltáné. Ezt követően sikerült felzárkózni, elsősorban Boa Szabolcs hatékony támadójátékának köszönhetően 18-16-nál újfent volt miért izgulni. Egyenlítés helyett azonban megint a Dágnak jött ki jobban a lépés és 25-19-nél lezárta a szettet, a MÁV pedig 3-0-ra elvesztette a bajnokit.

Férfi röplabda NB I. Liga, rájátszás az 1-4. helyért
Dág KSE - MÁV Előre SC-Foxconn 3-0 (14, 21, 19)
Dorog, 100 néző. Vezette: Rácz, Villás.
MÁV: Deliu, Balázs, Boa, Listanskis, Kulcsár, Kholman. Csere: Takács, Szentesi (liberók), Ambrus, Doda. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Dávid Zoltán vezetőedző: „Sajnos úgy nézett ki, elfelejtettünk röplabdázni. Nem tudok magyarázatot találni erre a mai teljesítményünkre. Jövő héten van lehetőségünk javítani és reményeim szerint elérni a kitűzött célt.”

A MÁV Előre SC-Foxconn a háromszettes fiaskó hatására, rosszabb szettarány miatt visszacsúszott a tabella második helyére, míg a Vidux-Szegedi RSE élre tört. A két, egyaránt tizennégy pontos csapat közt a jövő vasárnapi, székesfehérvári rangadó dönt a végső győztes és egyben az Extraligába jutó kilétéről.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down