3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Győztes rajt Gelencsér Balázzsal

2020. szeptember. 27.

Hosszas várakozás után elrajtolt számunkra is a férfi röplabda NB I Liga alapszakasza, ráadásul győzelemmel mutatkozott be tétmérkőzésen az új vezetőedző, Gelencsér Balázs. A 2. fordulóban a Sümegi RE-t fogadta a MÁV Előre-BERICAP és 3:0-ra felülmúlta.

Kholman, Szőke és Szentesi nélkül, de két debütálóval, Kulcsár Adriánnal és Denin Oleksijjel a keretben kezdte a vasutas klub a sümegiek elleni bajnoki találkozót. Az első szett sok izgalmat nem hozott, magabiztosan játszva, végig többpontos fölényt kialakítva nyert 25:19-re Gelencsér Balázs vezetőedző gárdája. (1:0)

A második felvonás végeredményben még simább volt, a játék képében viszont kevésbé: Holdinger Szilárd sümegi együttese nagyot harcolt, aminek hol döntetlen, hol vendégelőny lett az eredménye. A szett hajrájában sikerült a MÁV-nak jobban összpontosítani, s végül 25:17-re nyert. (2:0)

A harmadik etapban látottak az első és a második játszmából is örökölt momentumokat, de ami hazai szempontból a legfontosabb, ezúttal is Stefanovics Krisztiánék bírták jobban a végjátékot: 25:21-re behúzták a játékrészt, s megszerezték szezonbeli első bajnoki mérkőzésükön első győzelmüket. (3:0)

Férfi röplabda NB I Liga alapszakasz, 2. forduló:

MÁV Előre-BERICAP - Sümegi RE 3:0 (19, 17, 21)

Székesfehérvár, 50 néző. Vezette: Nagy L., Villás.

MÁV: Denin, Neukum,. Tóth K., Salazar, Kulcsár, Stefanovics. Csere: Takács (libero), Náhol. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Sümeg: Nagy P., Fekete, Óhidi,. Miklósi-Sikes, Péter, Majer. Csere: Szabó P. (liberó), Turcsics. Vezetőedző: Holdinger Szilárd.

A mérkőzés alakulása: 1. szett: 5:2, 12:5, 18:13, 25:19. 2. szett: 1:1, 4:3, 6:5, 11:12, 13:13, 20:17. 3. szett: 1:0, 7:4, 11:9, 20:18.

Gelencsér Balázs: "Nagyon örülünk a háromszettes győzelemnek, de kicsit csalóka az eredmény, mert a szettekért meg kellett küzdeni rendesen. Nem adta meg magát könnyen a Sümeg. Ebből is látszik, hogy csak maximális koncentrációval tudunk meccseket nyerni"

Holdinger Szilárd: "Sajnos kijött, amitől féltem, a csapat nagy részének ez volt a hatodik meccse a héten. Fejben nem bírták, ez látszott is a játékon. A tudással nincs baj, mentálisan kell erősödni."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down