3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Győzelem Miskolcon, vereség Budapesten

2022. február. 12.

Felemás mérleggel zárták felnőtt csapataink a szombat estét a röplabda NB I Liga alapszakaszban. A férfiak négy szettben nyertek Miskolcon, a nők viszont ugyanilyen arányban alulmaradtak a fővárosban.

Szoros első szettet hozott a MÁV Előre SC-Foxconn miskolci vendégjátéka, a MEAFC végig jól tartotta magát és több alkalommal is a vezetés birtokában volt. A hajrában azonban, 23-23-at követően egy rossz nyitással és Kulcsár Adrián eredményes sáncával a MÁV nyert 25-23-ra. A második játszmában 9-8-nál még vezetett a vendéglátó, ezután viszont a mieink kerültek fórba és végig vezetve, 25-17-re hozták a szettet. A harmadik felvonásban szinte végig minimális különbség volt a csapatok között, amit jól mutat, hogy 9-9-nél, 15-15-nél és 25-25-nél is egál volt az állás. Az első szettel ellentétben itt a hazaiak szereztek ezután két pontot, 27-25-ös sikert aratva, s szépítve 2-1-re. A negyedik felvonás sem maradt el a korábbiaktól, ami az izgalmakat illeti. Hol egyik, hol másik klub volt előnyben, a hajrá ellenben kevésbé drámaian alakult: 24-20-as fehérvári vezetés után hiába tudott két szett- és meccslabdát is hárítani a MEAFC-Miskolc, a harmadikra már összejött a huszonötödik MÁV-pont. 25-22-re nyertek Valdas Listanskisék és 3-1-re győztek a bajnokin.

A MÁV legeredményesebb játékosa Valdas Listanskis volt tizenkilenc ponttal. Dávid Zoltán együttese a játéknap után harminckét pontot gyűjtve, továbbra is első helyen áll a tabellán, igaz, két mérkőzéssel többet játszott, mint a huszonhat egységgel rendelkező és második helyen található Dág.

Férfi röplabda NB I Liga alapszakasz
MEAFC-Miskolc - MÁV Előre SC-Foxconn 1-3 (-23, -17, 25, -22)
Miskolc, 80 néző. Vezette: Rácz, Csizmarik
MÁV: Boa, Listanskis, Kulcsár, Kholman, Doda, Tóth. Csere: Takács (liberó), Portik, Balázs. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Dávid Zoltán vezetőedző: „Megküzdöttünk a három pontért! Mindkét csapatnak hullámzó volt a teljesítménye, de szerencsére a végére mi jöttünk ki jól a helyzetekből!”

A MÁV Előre SC-Bericap a női röplabda NB I Liga rangadóján lépett pályára Budapesten, hiszen másodikként a harmadik TFSE vendége volt szombat este. A hazaiak 3-0-s szériával kezdték a találkozót, Nagy Fanni együttese 7-7-nél érte csak utol őket. A vezetést átvenni nem sikerült, ellenben a TFSE olyannyira meglógott, hogy 15-8-nál már jelentősnek mondható, hétpontos előnye volt. A MÁV húsz pont felett, három hazai hiba által érte be ellenfelét, de 24-24 után Halla Gréta két pontjával a budapestiek nyertek 26-24-re. A második játékrész közepe szorosabban alakult az elsőnél, de majdnem végig a TFSE állt jobban. Ennek ellenére 24-24 után így is egyenlíthetett volna a fehérvári gárda, de ahogy a nyitó etapban, ezúttal is a vendéglátó szerzett két pontot és nyert 26-24-re. A harmadik szett elején remekül kapta el a fonalat a MÁV, és a többi között Diana Karnitskaya ászainak köszönhetően 8-1-es előnyre tettünk szert. A fehérorosz légiós, no meg Szerencsés-Miklai Zsanett pontjai gondoskodtak arról, hogy legfeljebb zárkózni tudjon a TF, egyenlíteni nem, így végül 25-16-ra sikerült hozni a játszmát és 2-1-re szépíteni összesítésben. A negyedik felvonás élet-halál kérdés volt a mieink számára, azonban az újabb siker elmaradt. A házigazda végig vezetve, 25-16-ra hozta a szettet és 3-1-re felülmúlt minket a dobogósok szombati csatájában.

A MÁV Előre SC-Bericap legponterősebb röplabdázója holtversenyben Szerencsés-Miklai Zsanett és Diana Karnitskaya volt ezen az estén, tizenöt-tizenöt ponttal. Vereségével a MÁV visszacsúszott a tabella harmadik fokára, a TFSE pedig átvette a vezetést az eddigi éllovas Gödöllőtől.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz
TFSE - MÁV Előre SC-Bericap 3-1 (24, 24, -16, 16)
Budapest, 52 néző. Vezette: Horváth, Tillmann.
MÁV: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Yaimaris, Csabai, Szilágyi. Csere: Kovács (liberó), Kiss A., Kiss L., Tóth. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: Először is gratulálok a TF csapatának a győzelemhez! Sajnos mi nagyon fegyelmezetlenek voltunk a megbeszélt taktikában, amit az ellenfél ki is használt. Hiába voltak szép megoldásaink, a végjátékban belehibáztunk.

(Borítókép: a fehérvári férficsapat a Miskolc elleni bajnokin)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down