Győzelem a MAFC ellen

2017. december. 17.

Négy szettben, 3-1-re legyőzte a MÁV Előre SC a MAFC-BME csapatát a férfi NB I vasárnapi találkozóján. Németh Ödön együttese hazai környezetben, a Jáky iskola tornacsarnokában fogadta a fővárosi alakulatot.

Batári Csaba és testvére, Zsombor mellett újabb játékossal bővült a fehérvári keret. Visszatért a Dunaferr SE-ből Kiss Marcell sokszoros utánpótlás válogatott röplabdázó. „Marci 11 éves korában nálunk kezdte a röplabdát és 13 évesen elment Dunaújvárosba játszani és tanulni.” - nyilatkozta az új igazolással kapcsolatban Nagy Róbert, a MÁV Előre SC elnöke.

A hazai pályán szerepelt MÁV egyébként izgalmas és ami annál is fontosabb, fehérvári szempontból eredményes játékot bemutatva tartotta otthon a bajnoki pontokat. Az első és az utolsó szett szorosan alakult, de mindkettő végét jól bírtuk, így nem maradt el a siker.

MÁV Előre SC - MAFC-BME 3-1 (22, -13, 17, 23)
MÁV: Kiss M. 5, Tóth A. 9, Balogh P. 12, Stefanovics K. 7, Németh Zs. 23, Neukum G. 12. Csere: Nagy Á., Takács M. (liberók), Batári Cs., Batári Zs. 1. Vezetőedző: Németh Ödön.

Németh Ödön: „Mindenképpen győzni szerettünk volna, örülök, hogy ez sikerült.”

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]
crossmenuchevron-down