Fontos rangadóval nyitják labdarúgóink a tavaszi szezont

2024. március. 8.

A téli szünetet követően a MÁV Előre SC férfi U19-es labdarúgócsapata gőzerőkkel készül a Vármegyei I. osztályú bajnokság folytatására, ahol rögtön rangadóval indul újra a pontvadászat.

A felnőtt férfi mezőnyben vitézkedő utánpótláscsapat a szünetben sem tétlenkedett. A téli kispályás utánpótlás műfüves kupa megnyerése után heti három edzéssel és a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség által megrendezésre kerülő nagypályás műfüves tornán való részvétellel tartotta formában magát, ahol a csoportjában csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a második helyre.

A helyosztó mérkőzésen sajnos alul maradtunk a jobb erőkből álló Mór csapata ellen. Ettől függetlenül dicséret illeti az egész csapatot ugyanis méltó ellenfelei voltunk a felnőtt bajnokságban szereplő kluboknak. A móri csoportból 8 csapatból a 4. helyezést értük el, magunk mögé utasítva utánpótlás csapatként több felnőtt együttest is” – nyilatkozta Márkus Lajos, a MÁV Előre SC U19-es labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A felkészülés zárásaként a kék-fehérek a regionális bajnokságban szereplő Sárbogárd U19-es csapatához látogattak. Az idegenben vívott mérkőzésen egy kiváló erőkből álló ellenfél ellen sikerült nyerniük. 

Az utánpótláscsapat megalakulásával, a klub célja, hogy lehetőséget nyújtson minden labdarúgást szerető fiatal számára. Az újonc együttes 10 forduló után a tabella 4. helyét foglalja el, de nem titkolt célja, hogy dobogós helyezést érjen el az idény végén. 

A Vármegyei I. osztályú bajnokságban a hétvégén indul újra a pontvadászat. A tavaszi szezon első találkozója pedig rögtön egy rangadó lesz. Márkus Lajos legénysége a második helyen álló Sárosd csapatánál vendégeskedik szombaton 10 órától.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Újabb megmérettetések előtt

Miután elbúcsúzott férfi csapatunk Las Palmasban a Bajnokok Ligája selejtezőjében, megkezdi menetelését a CEV Volleyball Cup-ban.

Utánpótlás 11.08.-11.09. - Majdnem tökéletes hétvége

Korosztályos csapataink szinte minden fronton győzelmekkel zárták a mögöttünk hagyott hétvégét. Az U20-as lányok, és fiúk egyaránt sikerrel fejezték be minkét meccsüket, de büszkék lehetnek az U15-ös Kék lánycsapat is elért eredményeire, míg az U15-ös fiúk ugyancsak kettős győzelemnek örülhettek. 

A lilák örülhettek a végén

A TippmixPro női Extraliga alapszakaszának 4. fordulójában három szettben győzte le az Olasz utcában az UTE együttese csapatunkat. Több alkalommal is kezünkbe vehettük volna a meccset, ám a döntő pillanatokban a vendégek rendre felülkerekedtek. MÁV Előre Foxconn – UTE 0:3 (-19, -23,- 20)
crossmenuchevron-down