3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Férfi bajnoki rangadó a VOK Sportcsarnokban

2024. január. 26.

A hétközi MEVZA-liga mérkőzéseket követően bajnoki rangadóval folytatja férfi röplabdacsapatunk. Az Extraliga alapszakaszában a tabellán harmadik helyen álló Debreceni EAC érkezik a székesfehérvári VOK Sportcsarnokba szombaton.

A tavaly év végi nemzetközi összecsapások miatt a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda együttesének rendkívül sűrű a programja. Dávid Zoltán vezetőedző legénysége január 6. és január 24. között nyolc mérkőzést játszott, vagyis durván 2,5 naponta pályára lépett. 

Az erőltetett menetben két vereség csúszott be a fehérvári csapatnak. A bajnoki címvédő FINO Kaposvár a Magyar Kupában, az osztrák Aich/Dob pedig a MEVZA Közép-európai Ligában győzte le a kék-fehéreket. Az utóbbi nemzetközi sorozatban szerdán a horvát Mladost Ribola Kastela ellen újabb győzelmet arattak, így karnyújtásnyi közelségbe került a négyes döntő.

Az Extraligában Redjo Kociék továbbra is veretlenek, a soron következő ellenfél azonban az eddigi legnagyobb kihívást jelentheti a hazai pontvadászatban. A Debrecen az idei szezonban eddig csupán háromszor szenvedett vereséget. A Kaposvár mellett a Szeged és az utóbbi időben megtáltosodott MAFC tudta csak felülmúlni. 

„Nem rossz csapat a Debrecen, de a hazai bajnokságban mindenképp győzelemre számítok a fiúktól. A VOK Sportcsarnokban ráadásul, a saját szurkolóink előtt nem is lehet más a célunk. Pesti Marcit továbbra is nélkülöznünk kell betegség miatt. Hiányzik az öltözőből, de képeseknek kell lennünk a pótlására. Ez most egy nagyon sűrű időszak. Sok a mérkőzés, ezért több hangsúlyt helyezünk a konditermi és technikai edzésekre, hogy az izmok tónusban legyenek és elkerüljük a sérüléseket”

– nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője az összecsapás előtt. 

A MÁV Előre Foxconn – DEAC Extraliga találkozót szombaton 18 órakor rendezik a VOK Sportcsarnokban. Jegyek IDE KATTINTVA, valamint az összecsapás előtt, a helyszínen vásárolhatók. 

A mérkőzést a Hunvolley.TV élőben közvetíti. 


Férfi röplabda Extraliga alapszakasz

2024.01.27. szombat 18:00, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn – Debreceni EAC

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down