Extraliga döntőben a MÁV Előre Foxconn: harmadik alkalommal is győztünk a GreenPlan-VRCK ellen

2025. április. 19.

Április 19-én nagyon fontos lépést tett a MÁV Előre férfi röplabdacsapata: egy újabb székesfehérvári harcot követően harmadik alkalommal is legyőzte a VRCK együttesét, a 3-0-ás diadallal pedig bejutott az Extraliga döntőjébe!

Már a mérkőzés elején látszott, hogy a fiúk elszántan léptek pályára – lendületes támadásokkal, hatékony blokkokkal és kreatív megoldásokkal uralták a játékot. Bár néhány pontatlan nyitás lehetőséget adott Kazincbarcikának, hogy tapadjon ránk, a MÁV Előre folyamatos és stabil vezetésével kézben tartotta az első szettet. Szettlabdánkat így 24–21-nél tudtuk megszerezni, amit határozottan értékesítettük is.

A második játszma már valamivel kalandosabban alakult. Igaz ezúttal is jól indítottunk, a kazincbarcikai játékosok egyenlíteni tudtak 7–7-nél, sőt, végül hárompontos előnyig is feltornázták magukat. Néhány küzdelmesebb percet és egy időkérést követően végül rendeztük sorainkat, és 11–11-nél beértük kihívóinkat. Ezután igyekeztünk fokozatosan átvenni az irányítást, igaz pontatlanságainknak köszönhetően lendületes pontgyűjtésünk többször is megakadt, ellenfelünk pedig a nyomunkban maradt. A kulcspillanatokban szerencsére mégis mi bizonyultunk higgadtabbnak, így vezető pozíciónkat a hibák ellenére sem vehették el tőlünk: 24–21-nél ismét szettlabdához jutottunk, amit második próbálkozásra be is váltottunk.

A harmadik szettet mindenki meglepetésére a VRCK igen erősen kezdte, és hatpontos előnyt dolgozott ki a MÁV Előrével szemben. Csapatunk azonban nem hagyta magát: néhány ász nyitásnak és hatékony támadásnak köszönhetően 11-11-nél megint beértük a vendégeket. Ezután sokáig nagyon szorosan, fej-fej mellett haladt a két fél, igen feszült perceket okozva a nézőknek. Ám a hajrához közeledve, a legjobb időzítéssel, ismét mi kapcsoltunk magasabb fokozatra és immár látványosabb, többpontos előnyre tettünk szert. Ezután nem volt megállás:  24–17-nél meccslabdához jutottunk. A végső pontért meg kellett küzdeni ugyan, végül mégis behúztuk a diadalhoz szükséges harmadik szettet is. Ez a siker pedig nemcsak egy újabb meccsgyőzelmet, de immár az Extraliga döntőbe jutást is jelentette a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata számára,

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down