3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Európa-liga-győztes azeri válogatott feladóval erősítettünk

2022. szeptember. 7.

A MÁV Előre SC-ST Solar Extraligás női röplabdacsapatában folytatja pályafutását Shafagat Alishanova. Az azerbajdzsáni válogatott feladója Görögországból igazolt a királyok városába.

Újabb válogatott feladóval erősödött Nagy Fanni vezetőedző gárdája, miután az azeri nemzeti csapat 31 éves, rutinos röplabdázója, Shafagat Alishanova is az Extraliga-újonc MÁV Előrét választotta profi pályafutása következő állomásának. Alishanova hazája több csapata mellett legutóbb Görögországban röplabdázott, előtte Lengyelországban és a szintén magyar Jászberényben is légióskodott. Azerbajdzsáni bajnoki címek mellett Európa-liga-siker és Európa-bajnoki negyedik helyezés is szerepel a feladó eredménylajstromán.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam a szerződésem a MÁV Előre SC-ST Solarral. Ez egy új tapasztalat lesz számomra egy új csapattal. Elsődleges célunk, hogy jól szerepeljünk a magyar bajnokságban. Azt gondolom, hogy együtt ez sikerülni is fog.” - nyilatkozta a fehervarvolley-nak a székesfehérvári klub új igazolása.

Köszöntük, Shafagat a MÁV Előrében, és sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down