3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Euforikus hangulat és hazai siker az elődöntő második meccsén

2023. április. 7.

3-1-es sikert aratott a MÁV Előre SC-Foxconn a GreenPlan-VRCK ellen hazai pályán, a férfi röplabda Extraliga elődöntő 2. mérkőzésén. A székesfehérvári összecsapásra minden eddiginél több szurkoló volt kíváncsi a helyszínen.

A mérkőzés első pontját a Vegyész RC Kazincbarcika szerezte. A hazaiak gyorsan egyenlítettek, azonban 8-8 után a vendég együttes nem hagyta egy pillanatra sem, hogy a fehérváriak álljanak nyerésre, vagy akár csak megközelítsék azt. 24-17-es állásnál a pályaválasztók az első három szettladbát sikeresen hárították, a negyedikkel viszont már nem bírtak. Az első szett a VRCK 25-20-as győzelmével ért véget. 0-1

A második játékrészt ismét a vendégek nyitották jobban, de egymást követő hat ponttal előbb egyenlített a Fehérvár, majd hárompontos előnyre tett szert. Ezután a MÁV kérdést sem hagyva tartotta vezető pozícióját egészen a szett végéig. 24-19-nél a fehérvári együttesnek szettlabdája volt, melyet sikerült kijátszaniuk elsőre. Ezzel 25-19-re nyertek Pesti Marcellék és egyenlítettek. 1-1

Az összecsapás harmadik szakasza is rengeteg izgalmat tartogatott. A hazai játékosok fellelkesülve előző győzelmükön 3-0-s előnnyel indítottak. A 7-2-es nyitás után a VRCK-nak 8-8-nál sikerült egyenlítenie. 14-13-nál jött a fordulópont, a Barcika átvette a vezetést, amit hazai időkérés követett. A szünetet követően kiegyenlített játékot láthatott a közel félezer kilátogató néző, hol egyik, hol másik csapat állt nyerésre. A végjáték viszont egyértelműen a házigazdáé volt, öt pontra egyetlen válasz sem érkezett vendég oldalon, a MÁV Előre pedig behúzta a szettet 25-20-ra. 2-1

A negyedik etapban 2-2-nél még döntetlen volt az állás, a folytatásban viszont végig Ambrus Bencéék álltak nyerésre. A huszonötödik ponhoz közeledve igyekezett felzárkózni a Kazincbarcika, de 24-20-nál ismét szettlabdája volt a MÁV Előrének, amit Pesti Marcell ászával értékesített a pályaválasztó, s nyert 25-20-ra. 3-1

A MÁV Előre SC-Foxconn négy szettben, 3-1-re felülmúlta a GreenPlan-VRCK-t az elődöntő második mérkőzésén, 1-1-re alakítva az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot.

Férfi röplabda Extraliga elődöntő, 2. mérkőzés
MÁV Előre SC-Foxconn – GreenPlan Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (-20, 19, 20, 20)
Székesfehérvár, 465 néző. Vezette: Tillmann, Kiss.
MÁV: Ambrus, Eke, Szabó, Pesti, Koci, Doda. Csere: Takács (liberó), Deliu. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
VRCK: Juhász, Moraes, Paez, Blázsovics, Csoma, Refatti. Csere: Kiss, Budai (liberók). Warzywoda. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Dávid Zoltán: „Az elején elég idegesek voltunk. Ami az előnyünk volt, az a hátrányunk lett. De nagyon szépen visszajöttünk. Még sokat kell tanulnunk, hogy ne essünk bele azokba a hibákba, amikbe korábban. Gratulálok a srácoknak, nagyon szép mérkőzés volt!

Toronyai Miklós: „Gratulálok a hazaiaknak, valamint köszönjük a szurkolóknak, hogy itt voltak velünk. Azt gondolom, saját magunkat vertük meg ma, és olyan hibákat követtünk el megint, mint az első mérkőzésen.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down