3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Élményekben gazdag program Kecskeméten

2016. február. 24.
12779091 1689515471304175 1491237076601862460 o

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték meg Kecskeméten az V. Gyerkőcök - Decathlon Családi Röplabda Tornát, amelyen az előzetes híreknek megfelelően mi is részt vettünk. Nagy Róbert edző elmondta, hogy remekül szórakoztak a rendezvényen, amelynek ezúttal nem az eredménycentrikusság, hanem sokkal inkább a hangulatteremtés volt a célja. 

Az V. Gyerkőcök - Decahtlon családi napon négy korosztályban tartottak röplabdaversenyt, emellett azonban számos kiegészítő-szórakoztató program gondoskodott a felhőtlen jó kedvről. Ilyen volt például az ügyességi és a szellemi vetélkedő, valamint az asztalitenisz kipróbálásának lehetősége is.

Nagy Róbert arról is tájékoztatta honlapunkat, hogy a támogatóknak hála remek ajándékokkal és különdíjakkal térhettek haza a résztvevők, továbbá hozzátette: úgy gondolja, hogy Szamler László főszervezőnek sikerült csodálatos ünneppé varázsolnia ezt a napot.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down