3064
2025.02.18.
18:00
Jegyek
212
2025.02.18.
20:00
Jegyek
3064
2025.02.22.
19:00
Jegyek

Elérhető távolságban a rájátszás

2021. január. 12.

A harmadik helyről várja az NB I Liga alapszakasz folytatását a MÁV Előre-BERICAP férfi röplabdacsapata. Gelencsér Balázs vezetőedző alakulata előtte még szerdán megkezdi a FINO Kaposvár elleni Magyar Kupa-párharcát. A szakemberrel beszélgettünk az ősz cseppet sem szokványos történéseiről.

A koronavírus árnyékában kellett lejátszani az őszi szezont. A felkészülés során számoltál ezzel, legalább feltételes módban? 

Mint bizonytalansági tényező, természetesen ott lebegett felettünk, de a hétköznapjainkat nem befolyásolta a vírus a felkészülési időszakban. Úgy vágtunk neki az alapozásnak, hogy teljes értékű szezon lesz. A tervezett munkát maradéktalanul el tudtuk végezni, elmondható, hogy fizikálisan, mentálisan, játékosállományban készen álltunk a kezdésre, illetve a kitűzött cél elérésére. Szerencsére ez a pályán is beigazolódott! A klubvezetéssel közösen, az első két hely valamelyikét céloztuk meg, ami rájátszást ér az extraligába jutásért.

Hat bajnoki győzelemmel kezdtétek az idényt. A kialakított játékoskeret és az elvégzett edzésmunkából látszódott, hogy ilyen jó rajtot vesztek? 

Az első nyolc mérkőzésünket ( 6 bajnoki, 2 Magyar Kupa ), sikeresen abszolváltuk. A szezon csúcsteljesítménye egyértelműen a Kistext elleni 3:2-es mérkőzés volt. Színvonalában, fordulataiban egy igazán közönségszórakoztató, izgalmas csatát élhetünk át. Ezek után jött két vereség. Ebből a Miskolc elleni az, ami nem "esett jól". Itt két órával a mérkőzés előtt derült ki, hogy négy kezdő játékosomat nélkülöznöm kell. Erre nem tudtunk, nem is lehetett felkészülni. A Szolnok elleni utolsó mérkőzésre pedig mentálisan elfogytunk. Az ellenfél teljesen megérdemelten nyerte azt a meccset. A játékunkban ez volt a másik véglet, az idény leggyengébb teljesítményével rukkoltunk elő. Így jelenleg vesztett pontok tekintetében a második helyen állunk.

A Kistext jelentős pontelőnyben van az élen, de a Szolnok megfogható annak tükrében, hogy négy mérkőzéssel többet játszott nálunk, ráadásul novemberben egyszer már legyőztük?

Azt látni kell, hogy a Kistext olyan kerettel és feltételekkel rendelkezik, amik a tabellán is megmutatkoznak. Jelenleg ők a legstabilabb csapat a bajnokságban. Nekünk a célunk eléréséhez a négy elmaradt mérkőzésünkből kettőt mindenképp nyerni kellene, akkor matematikailag is megvan a rájátszást érő helyezés.

Két MÁV-mérkőzés van halasztás alatt. Zajlanak egyeztetések, hogy mikor lehet őket pótolni?

Az elmaradt meccseinket februárban pótoljuk, így akkora számíthatunk végleges alapszakasz eredményre.

Oleksii és Kulcsár játéka mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket a szezon őszi felében?

A két új igazolásunkkal kapcsolatosan, Kulcsár Adriánról, és Oleksii Deninről is elmondható, hogy jól sikerült a beilleszkedésük, mindkettejükkel erősödött a keret. Adriánban sok lehetőség van, abszolút van benne fejlődési potenciál. Igyekszünk fokozatosan egyre többet kihozni ezekből. Oleksii-jel kapcsolatban nehézséget okoz, hogy az anyanyelvén kívül nem beszél más nyelvet. Ő egy nagyon képzett játékos, és a játékintelligenciája kimagasló. Alapvetően meghatározó alakja a csapatnak. Rajta azt lehet látni, hogy ez a bizonytalanság, ami kialakult, nagyon megviseli.

Hogy vészeltétek, vészelitek át a koronavírus járványt? 

A korlátozó intézkedések után a csapat élete teljesen felborult. Nem tudtunk/tudunk a megszokott környezetben, a szokott időben edzeni. Most ehhez a helyzethez igyekszünk alkalmazkodni.

Mennyire nehéz úgy felkészíteni a csapatot újra és újra, hogy egyáltalán nem biztos, az adott meccsen az adott hadrenben és játékosokkal tud kiállni a gárda? 

Januárban egy kisebb alapozást csinálunk, hogy minden szempontból a lehető legjobb állapotban induljunk neki a hátralévő alapszakaszbeli meccseknek. Erre próbálunk koncentrálni.

Mit vársz a Magyar Kupa-párharctól, amelynek egyértelmű esélyese a Kaposvár? 

Ebben a hónapban kétszer is találkozunk velük oda-visszavágós rendszerben. Az esélyek nem mellettünk szólnak, de ha a valós tudásunknak megfelelő játékot sikerül produkálnunk, akkor negnehezíthetjük az ellenfél dolgát.

Egy ideig lehetett szurkolók előtt játszani, most már viszont nem? Mennyire hiányzik a közönség biztatása?

Természetesen szurkolókkal sokkal könnyebb lenne! Nagyon sokszor átsegítettek minket a meccsek alatti hullámvölgyeken, sokszor szurkoltak ki kritikus pontokat, amik így a javunkra dőltek el. Úgyhogy Ők nagyon hiányoznak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Villámgyors MÁV Előre Foxconn győzelem: a Kecskeméti RC csapatát fogadtuk

Február 14-én a MÁV Előre foxconn fiai a héten már második Extraliga mérközésüket vívták, ezúttal a Kecskeméti RC ellen. A […]

A lányoknak elképesztő csatával vette kezdetét a negyeddöntő

Február 13-án a lányoknak hivatalosan is megkezdődött az Extraliga negyeddöntő, ahol ezúttal a FATUM Nyíregyháza lesz az ellenfelük az elkövetkező […]

Fiatal tehetségeink házi bajnokságon mutathatták meg tudásukat

Február 9-én egyesületünk házi bajnokságot rendezett a Csarnokban, ahol U11 és U13 korosztályú játékosaink kaptak lehetőséget a pályán való megmérettetésre. […]

Pénteken újabb meccsre készülhetnek a fiúk

A Dág KSE elleni 3-0-ás győzelmüket követően a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatának nem jut sok idő a pihenésre. Február […]
crossmenuchevron-down