3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Dominikai szélső ütőt igazoltunk

2023. július. 6.

Massiel Matos a MÁV Előre SC-Foxconn játékosa lesz a 2023/2024-es idényben. A Dominikai Köztársaságban született röplabdázó először játszik Magyarországon.

A 25 éves és 188 cm magas játékos a legutóbbi szezont a francia Levallois Sporting Club-nál töltötte, de korábban játszott Spanyolországban, Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban is.

„Elsődleges célom, hogy segítsem a csapatot napról napra fejlődni és jobbnak lenni, ezáltal pedig annyi mérkőzést megnyerni, amennyit csak lehetséges. Egyértelműen biztosítani akarjuk a helyünket az Extraligában, de ezen felül is szeretnénk sikereket elérni. Igaz, hogy a csapat átalakult, de úgy gondolom, hogy jó kezekben vagyunk a szakmai stábnak köszönhetően. Be fogjuk bizonyítani, hogy helyünk van a legmagasabb szinten és azon leszünk, hogy az ellenfeleink tiszteletét kiérdemeljük, illetve meglepjük azokat, akik esetleg alábecsülnek minket. Újdonsült csapattársaim közül még senkivel nem játszottam együtt korábban, de nyitott vagyok, szeretek új embereket, játékstílusokat megismerni és már nagyon várom a közös munkát.” — nyilatkozta a fehervarvolley.hu-nak Massiel Matos.

Üdv, Massiel a MÁV Előrénél, és sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down