3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Dávid Zoltánnal tovább a sikeres úton

2023. július. 18.

A MÁV Előre SC-Foxconn Extraliga-ezüstérmes felnőttcsapata továbbra is Dávid Zoltán vezetőedzővel vág neki a hazai bajnokságnak és kupának, továbbá sporttörténelmet írva a nemzetközi porondnak.

Dávid Zoltán már az NB I-es menetelésnek is részese volt két éve, melynek végén első lett a férficsapat és feljutott az Extraligába. Oda, ahol újoncként az elmúlt szezon legnagyobb meglepetését okozva egészen a bajnoki fináléig jutott, s végül ezüstérmes lett. Ezzel az 1909-ben alapított MÁV Előre SC eddigi legnagyobb röplabdás sikerét érte el.

„Amikor az ember lejátsza az utolsó meccsét a szezonban, a következő napon már azon gondolkodik, hogy legyen a jövő. Természetesen a második helyezés ellenére sikerként könyvelem el azt, amit véghez vittünk a fiúkkal, az NB I-ből egészen az Extraliga-döntőbe jutásig. Két évnyi kemény munka áll e mögött. Egy percig sem gondolkodtam, hogy netán máshol folytatnám a munkát. Szeretek itt dolgozni, szeretném a fiúkkal együtt megélni az első nemzetközi meccseket és azokat a sikereket, amelyek még előttünk állnak. És természetesen a klub vezetőségével is, hisz együtt dolgozunk egy eredményes klub építésén” — nyilatkozta a sikeredző a fehervarvolley.hu-nak.

További sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down